Szalontai Csaba: Szeged születése. Megtelepedés a szegedi tájban a város alakulásáig - Opitz Archaeologica 14. (Budapest, 2019)

VI. A VIZSGÁLT TERÜLET RÉGÉSZETI KÉPE - VI. 3. Hatalmi és stratégiai központváltás a középkorban Szeged környékének településtörténetében

VI.3. Hatalmi és stratégiai központváltás a középkorban Szeged környékének településtörténetében Ez a só és a hozzá kapcsolódó ipar, kereskedelem és mezőgazdaság volt tehát az, amely a városfejlődést meg­indította al1. században, és a török hódoltságig folyama­tosan éltette és fejlesztette a várost. Ebben a tekintetben Szeged jól illeszkedik abba a városfejlődési folyamatba, amelynek egyik legfontosabb mozgatója a távolsági ke­reskedelem volt.764 A sószállítás a Maroson hajókon történt, majd Szegedtől szárazföldön, szekereken vitték tovább az ország belseje felé. Ehhez ki kellett építeni a korabeli viszonyok között egy komplett kikötőt, és az ah­hoz kapcsolódó szolgáltatásokat, illetve a feladat ellátá­sát. A sószállító hajók folyamatos érkezése 765 ugyanis azt igényelte, hogy a Tisza kikötésre alkalmas pontján állan­dó és felkészült személyzet tartózkodjon, akik segítenek a kikötésben, a vámolásban és az áru átpakolásában. A kikötői alkalmazottak száma minden valószínűség sze­rint a kereskedelem élénkülésével fokozatosan nőtt, és az is valószínű, hogy ezek az emberek családjaikkal a kikötő közelében lakhattak. A kikötő és az áru folyamatos szál­lítása tehát segített abban, hogy a korábban kedvezőtlen adottságú felsővárosi részeken mind nagyobb és nagyobb létszámú lakosság jelenjen és telepedjen meg. Nemcsak rakodókról, hanem számadókról, vámosokról is szó van, és minden olyan személyzetről, akik egy középkori kikö­tőben hivatásszerűen dolgoztak. Az itt dolgozók számára emellett meg kellett te­remteni a lakhatási feltételeket, házakat kellett építeni, telkeket kellett kialakítani. Fel kellett továbbá osztani a rendelkezésre álló szabad területek lakó-, ipari és keres­kedelmi zónákra, és mindegyiknek meg kellett teremte­ni a működtetéshez szükséges infrastruktúrát. A kikötő számára raktárakat, esetünkben sópajtákat, vámszedő helyeket kellett kialakítani, kellett olyan hely is, ahonnan a kikötőt működtetni lehet. Magát a kikötőt is ki kellett úgy építeni, hogy a kirakodás biztonságos legyen, hogy a szekerek a lehető legjobban megközelíthessék a hajókat. Biztosítani kellett a hajók és szekerek javítását, után­pótlását, amelyhez ugyancsak nagyobb létszámú mes­teremberre volt szükség. Ahogy a kikötőben dolgozók létszáma fokozatosan nőtt, valószínűleg úgy nőtt az egyéb szolgáltatások száma, minősége is. Biztosan nyíl­tak szállás- és vendéglátóhelyek, kisebb-nagyobb bol­tok, nyersanyag-árusító helyek, esetleg csatlakozhatott a kikötőhöz egy kisebb piac is. És ahol sok ember él, ott nagyon gyorsan kiépült az egyházi szervezet, a köz­igazgatás és az infrastruktúra is, amellyel előbb-utóbb együtt járt a világi és egyházi vezető réteg megjelenése is. Ez pedig világi és egyházi struktúrákat, igazgatáso­kat kezdett működtetni, amellyel csaknem teljessé vált a városi léthez szükséges nélkülözhetetlen kellékek tára. Volt tehát egy rendszeresen végzett tevékenység, amely szó szerint a partra vonzotta az embereket, az itt dolgozók létszáma fokozatosan nőtt, és ez a tevékeny­ség tulajdonképpen a legfőbb településalakító tényezővé vált a város korai történetében. Hiszen láttuk korábban: a város természetföldrajzi adottságai semmiben nem voltak jobbak a korábbi évszázadokban tapasztaltaknál. Emiatt azt kell feltételeznünk, hogy a Tisza-Maros­­torkolat nem azért fejlődött, mert annyira jók voltak a centrum adottságai, főként, hogy a korábbi korszakok­hoz képest nem történt változás. Hanem azért, mert a só marosi szállítása miatt létfontosságú volt, hogy itt le­gyen egy sóközpont, és legyen mellette egy település is. Legyenek a kereskedelemhez, hajózáshoz, fuvarozáshoz értő népek, akik éljenek a kikötő környékén, és legyen meg hozzá az iparos réteg, amely eszközökkel, hajókkal, szekerekkel látja el őket. Legyen hozzá egy erődítés,766 és szomszédjában éljenek tehetős népek. A sóhoz legyen köze nemcsak a királynak, hanem az egyháznak is, akik telepedjenek is meg az Alsóvároson, alapítsanak temp­lomot, és körülötte pedig a megtelepedő lakosság - jobb híján - foglalkozzon földműveléssel.767 A Felsőváros leginkább archaikus térszerkezetű tömbjeit vizsgálva arra a következtetésre juthatunk, hogy ez a legkorábbi település valahol a Sándor-réve két partján jöhetett létre, a mai Maros utca nyugati oldalán, és a Maros és Felsőtisza part utcák közötti részen, illet­ve a Maros utca - József Attila sugárút által bezárt há­romszögben. Mint arra már korábban utaltunk, ennek a településnek a határait egyértelműen a kis sziget mérete jelölte ki. Ennek vége dél felől a mai Glattfelder térnél, a Zárda utca vonalánál lehetett, keleten pedig a Tiszánál. Később innen terjeszkedhetett a városrész a minori­ták megtelepedésével a mai Szent György tér irányába, illetve az északra vezető főutca, a későbbi Dugonics utca mentén (44. térkép). A városrész növekedésénél azonban 764 Rózsás 1966.199. 765 A folyamatost természetesen úgy értjük, hogy amikor a vízrajzi adottságok ezt lehetővé tették, tekintettel arra, hogy az áradó Maroson, és külö­nösen annak felső és középső szakaszán rendkívül életveszélyes volt, emiatt a szállításra alkalmas időszak jelentősen le is csökkenhetett. 766 A vár építésének pontos idejéről nincs adatunk, de az általánosan elfogadott vélemények szerint valószínűleg akkor építhették, amikor a tatárjárás következtében elpusztult csongrádi vár szerepe átkerült ide, a Maros torkolatba. Horváth 2006. 6. A várral kapcsolatos feltevés, miszerint a suburbiumával együtt a rév ellenőrzése lett volna a feladata, kevéssé tűnik valószínűnek. Blazovich 2002.57. Mint azt fentebb láthattuk, a tiszai átkelőhely soha nem volt mérvadó a város életében, a 18-19. századi hidas naplók is igazolják, hogy jórészt csak helyi forgalom zajlott itt. 767 A folyamatot főbb elemeiben hasonlóan értékelte Reizner 1899. 37, illetve Szegfű-Nagy-Horváth 1983.279-280. is. 183

Next