Takács Miklós: Partes inferiores. Tanulmányok a Kárpát-medence déli részének középkori településrégészetéről - Studia ad Archaeologiam Pazmaniensia 22. (Budapest, 2021)
XVII. A Délvidék a 14. század végétől a 16. század közepéig
1. Történeti helyzetkép 255 neve tucatnyi meghatározó, sőt a történeti emlékezet révén szimbolikus jelentőségűvé vált oszmán-török hadjárat köré csoportosítható. Ezek: 1345: az oszmán-törökök átkelnek a Márványtenger európai partjára, majd 1354-ben, első európai várként elfoglalják Gallipolit.1602 1362: Drinápoly (török: Edirne) bevétele a Konstantinápoly körüli gyűrű bezárása. 1371: csernomeni vagy Marica-parti csata, a Kelet-Szerbiát és Nyugat-Bulgáriát uraló két szerb tartományúr seregének szétverése. 1389: rigómezei csata, az egyesült szerb-bosnyák sereg szétverése. 1393: a II. bolgár állam Veliko Tarnovo-i székvárosának elfoglalása. 1453: Konstantinápoly bevétele, a Bizánci Birodalom fővárosának bekebelezése, a birodalom utolsó maradványának felszámolása.1603 Ezen, oszmán-török szempontból győzelmes sort - érdemes megismételni a nagyobb nyomaték kedvéért - csak egyetlen esemény töri meg: az 1456-os nándorfehérvári csata. 1459: a Duna partján álló Szendrő (szerb: Smederevo) várának az elfoglalása, a szerb despoták uralmának a felszámolása. 1463: több boszniai vár elfoglalása, a középkori bosnyák államiság utolsó maradványainak felszámolása. 1521: Nándorfehérvár második ostroma, „Magyarország déli kapujának”1604 feltörése (25. tábla 4). Az oszmán-törökök balkáni hódításait szemléltető adatsor látleletszerű. Felvázolja azt a sötét perspektívát, amelyben Magyarország a 14. század vége és a 16. század eleje között, mondhatni, a mohácsi csata előestéjén, létezett. A kortársaknak teljes joggal lehetett olyan érzése, hogy az oszmán-törökök megállíthatatlanul törnek északi-északnyugati irányban. Ha a 14. század vége és a 16. század eleje közötti török-magyar harcokat közös nevezőre akarjuk hozni, arra kell jutnunk, hogy az eseményeknek minden kétségen felül volt egy, a magyar fél szemszögéből nézve egyértelműen negatív iránya és dinamikája is. Vagyis a magyar történeti tudatban katasztrófaként és határpontként beágyazódó 1526-os mohácsi csatát számos kisebb-nagyobb vereség előzte meg a 15. század második felében. Ezek mintegy előkészítették a sorsdöntőnek kikiáltott nagy csatavesztést.1605 Érdemes az oszmán-törökök balkáni hódításairól az évszámok puszta felsorolásán túl is szólni, mert igen sok az „áthallás”, vagyis olyan körülmény, amely az oszmán-törökök magyarországi hódításait is magyarázhatja. Könyvtárnyi elemzés foglalkozik azon kérdéssel, hogyan tudták az oszmán-törökök alig több mint másfél évszázad leforgása alatt felőrölni nemcsak a meggyengült Bizánci Birodalom maradványait, hanem a Balkán-félsziget összes többi államát is.1606 A történészek többsége Bizánc gyengeségét, az egyes balkáni államok megosztottságát szokta kiemelni, valamint azt, hogy iszlám vallásuk, illetve archaikus uralmi struktúrájuk következtében az oszmán-törökök mozgósítani tudták társadalmuk, mondhatni, minden tartalékát a hódítás érdekében.1607 A hadsereg alapját oszmán-török felfogás szerint a könnyűlovas szpáhik alkották, akik a szultántól kapott javadalombirtok (tímár) fejében tartoztak hadba vonulni, és jövedelmük arányában még külön fegyvereseket is kiállítani. A korabeli oszmán szemlélet a birodalom létrehozóját látta e fegyvernemben. S rangban csak utána sorolta az udvari zsoldos sereget, még annak a legelitebb részét, a rabokból és keresztény gyermekekből kinevelt janicsárokat 1608 is (21. tábla 3). Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy az oszmán-törököknek éppen ez volt a félelmetes új haderőneme, amelyet a bolgár és szerb államot ,602Rózsó 1973, 403. ,603 Ostrogorsky 1965, 471-A73. E világtörténelmi jelentőségű esemény nyugat-európai hatásait elemzi: Meuthen 1983, 1-35. l 604Részletesen elemezte ezt az eseményt: Kiss L. 1899, 389M40, 542-612. Szakály 1980, 83-163. 16 ° 5 a mohácsi csatát előzményeivel együtt feldolgozó számos munkából az alábbiakra utalnék (a teljesség igénye nélkül): Szakály 1975; Kiss-Katona 1976; Perjés 1979; Kubinyi 1978, 194—222; Kubinyi 1981, 66-107; Perjés 1986, 195-239; B. Szabó 2006; B. Szabó 2017, 333-366. 1606Az oszmán-török térnyerést elemző szakirodalomból lásd például: Bozic 1973, 91-110; Cirkovic 1982, 314-329; Szakály 1986a, 11-57; Szakály 1986c, 114-115. 1607 Szakály 1986c, 11. 1608 Fodor 2014, 48-59.