Andrásfalvy Bertalan: Jövőnk gyökerei. Írások a népművészetről (Budapest, 2019)
Népköltészet és vallás
is. Hogy ki, mikor miért veszi meg a könyvet, tér be a színházba - kultúrszociológiai. Mikor kerül eléneklésre egy ballada? Az íratlan, az emlékezeten kívül nem létező, mikor valósul meg, hangzik el egy pillanatban? Amikor a költő, előadó és hallgató egyazon személy? E irodalomtörténeti kategóriák szerint: miért írták, miért adják elő, miért hallgatják meg? Igen, miért e dal? Mielőtt választ keresnénk e kérdésekre, tudomásul kell vennünk a következőket: 1. A ballada szó — irodalomtörténeti kitalálás. A szó és a fogalom ismeretlen a magyar nép körében, ha ismerik, az csak most, a tankönyvek vagy kiadványok következtében lehetséges. Eredetileg valamiféle tánccal kísért dalt jelenthetett az olaszban, de a ma balladának nevezett műfajnak sehol sincs sok köze a táncoláshoz. 2. A magyar népnek nincs, nem volt erre a műfajra külön megnevezése, nem tartották számon külön műfajként semmilyen formában. Hosszú ének vagy nóta, keserves nóta, történetes nóta — ezekkel a szavakkal jelölték a balladákat, vagyis nem váltak el a többi, szakszóval lírai daloknak nevezett csoporttól. Annál is inkább, mert lírai dalaink nagy része kezdődik néhány sor elbeszéléssel, jelenettel, történés elmondásával vagy mozgó képpel: Elindultam szép hazámból... vagy: Már minálunk lekaszálták az árpát, Elvágták a kis pacsirta jobb szárnyát... vagy: Imhol kerekedik, egy fekete felhő, Abban tollászkodik, egy fekete holló... vagy: Befútta az utat a hó, Jaj de céltalanul, fut a fakó... vagy: Szépen úszik a vadkacsa a vízen, Szépen legel a kispej lovam a réten... vagy: Felsütött a nap sugára, Minden ember ablakára... stb. 3. Népköltészetünk különböző területeit, műfajait kétfelé lehet osztanunk aszerint, hogy az alkotásnak van-e címzettje, vagy nincs. Ez vonatkozik tárgyakra és költészeti alkotásokra és cselekményekre egyaránt. Helyesebben talán így fogalmazhatnánk meg: a címzett maga az 340