Bán András: Haris László. Részletekben az egész (Budapest, 2020)
Apokrif
Ugyanis a tökéletességhez mi hiányzott Bükinek? Hogy legyen benne egy kis bíbor. A bíbor az egyetlen olyan szín, amely nincs benne a prizma színeiben. Tehát amikor a fehér fényt színre bontod. A színkörben bent van a bíbor, a vörös és a kék keveréke, de a valóságban, a napfényben nincs benne. Nem véletlen, hogy a túlvilágot képviselő egyházaknak például a bíbor az alapszíne. A bíboros azért bíboros, mert ő képviseli azt a hatalmat, ami nem evilági. Ahhoz, hogy valami tökéletes legyen, ahhoz szükséges, hogy legyen belőle egy kicsi abból, ami tulajdonképpen műszerrel kimérhetően nincs ott." A standfotózás napi munkáján túl Haris keresni kezdte a munkahely kínálta alkotói lehetőségeket is, foglalkoztatta, hogy állóképeinek gondolatai átfogalmazhatóak-e mozgóképre. Orosz Istvánnal, a Pannónia egyik filmrendezőjével, a kiemelkedő grafikusművésszel való együttműködés sokat ígért. A csendes, elmélyült, autonóm gondolkodású Orosszal felizzott a közös munka. Orosz István és Dániel Ferenc dramaturg írta a ,,kitántorgott Amerikába"-témára, tehát a szegénység hajtotta hatalmas emigrációs hullám emlékére az Ah, Amerika! (1984) című 30 perces film forgatókönyvét. A több fesztiváldíjat elhozó mozi - szerencsés módon egyesítette magába a képi eredetiséget és a közérthetőséget - mai szemmel megnézve is friss. A film hangmontázsból, rajzolt elemekből, s nagy munkával egybegyűjtött dokumentumfilmekből és mozgóképekből szerveződött. A többféle nyersanyag egybedolgozásához, a fotók megmozdításához, szereplők által játszott jelenetek archaizálásához és animálásához számtalan ötlete volt Harisnak is. „A film úgy jeleníti meg a mozgást, hogy rövid expozícióval egymás után sok képet készít, és ezeket folyamatosan vetítve a nézőben a mozgás érzését kelti. A fotó mint egyedi kép a mozgást úgy ábrázolja, hogy ami mozog, az elmozdul. Az Ah, Amerika! film alcíme ez volt: animációs dokumentumlegenda. Tulajdonképpen két egymásnak ellentmondó dolog: a dokumentum precíz és számonkérhető, a legenda sokszor igaz, de vagy pontosan úgy volt, vagy nem. Ezért a filmhez készültek játékfilmelemek is. Hogyan lehet ezeket beilleszteni a dokumentumok közé? Ehhez dolgoztam ki a fotó animációt. Készíttettem az eredeti fotóból egy akkora nagyítást (volt, amelyik 5x7 méteres volt), hogy ha egy kamerával rááll az operatőr, akkor ebben a térben egy élő szereplő úgy tud mozogni, mintha ott lenne. Jó pár olyan jelenet van a filmben, amely úgy készült, hogy elindult a filmfelvevő a színészről, mintha a vonaton ülne, majd pedig a színész kiment a képből. Gondos előkészítés és pontos koreográfia kellett. Ugyanis a mozgás sebességétől is függ, hogy mennyit kell exponálni. Az ötödmásodperces expozíció alatt, ha bejön valaki, akkor csak elmosódott foltnak látszik, majd lassul a mozgása, odaér hajón a ládához, amely az ő helye, leül - akkor valóságos részévé válik. Ez úgy valósítható meg, hogy motoros fotókamerával készül a felvétel, amely képes hosszú expozíciókra. Azután a trükk-kamerával áttűnésekkel veszi fel a fotókat, és az áttűnés úgy van kiszámítva, hogy a filmen ez valóságos mozgásnak látszódjon. De hát ezt az egészet akkor találtuk ki, amikor megszűnőben volt az analóg technika, digitálisan egy ilyet sokkal könnyebb megvalósítani." „Akkorra én már mint a kő vagyok, / halott redő, ezer rovátka rajza" - ez a két sor Pilinszky János hosszasan kimunkált, 1954-ben befejezett Apokrifjéből való. Az akkoriban múlékony szövegekkel bélelt magyar irodalomban Pilinszky hangja időtlen, kívülálló volt. A bonyolult szerkezetű verset a fájdalom járja át. Amit a hatvanéves költő 1981 -es halálhíre csak megerősített. Haris László és Orosz István egyszerű, de 184