Bán András: Horváth Péter - szabad szemmel (Budapest, 2021)
Szabad szemmel
P. SZABÓ Ernő, „7. kiállítás", Fotóművészet, 2.SZ. (1986): 10.INT, „Bújócska", Fotó, 7. sz. (1986): 294. KIBŐVÍTETT LÁTÁS Az Ernst Múzeum nekem akkor a legnagyobb dolog volt. A legtöbb magyar vagy budapesti fotós vágyik a Műcsarnokba, de azért az Ernst Múzeumban kiállítani sem volt semmi. Végül túlságosan nagy visszhangja nem volt - bár lehet, hogy a Balázs Béla-díj valahogy összefüggésben volt ezzel, az ilyeneknek a hátterét az ember nem tudja. A tárlatnak alcíme is volt: „Fényképek a nyolcvanas évekből”. Ezeket a másfajta, a közvetlen, akár hatásos beszámolótól eltérő, megemeltebb, a valóság bugyraiba belátást ígérő riportokat tette ki tehát a közönség elé, főként a lakótelepi anyagából és két munkásszállás-kollekciójából. A kiállítás kritikai fogadtatása talán szűk körű, de figyelmes és értő volt. A Fotóművészetben P. Szabó Ernő így írt: „Horváth Péter - természetesen pontatlan a hasonlat - egyszerre, pontosabban felváltva »ír« hűvösen tárgyilagos szociográfiát s alanyi költőként szonettet, sőt tanulmányokat magáról a fotográfiáról, vagyis legalább annyira érdekli őt az a kérdés, hogy mitől igaz vagy hazug a fénykép, mint az, hogy mitől igazságtalan egy-egy társadalmi szituáció."33 A Fotóban: „stílusa túlságosan is egyéni ahhoz, hogy valamilyen kategóriába besorolhatnánk. Képeinek egysége inkább azok hangulatában rejlik - reménytelenséget tükröző, komor hatású témáiban s ezek nyugtalanítóan pőre, groteszkbe hajló ábrázolásában."34 Ezek a nyolcvanas évek történései. Fiúgyermekének születése, az Ernst, a Balázs Béla-díj, a képes hetilap és a falbontás. Későn, túl későn indult a Képes 7, a rendszerváltás el is sodorta. Utolsó lapszáma 1989. december 30-án jelent meg. Újra elkövetkezett a váltás szükségessége, immár kényszere Horváth Péter számára is. Eleinte mindenki bizakodó volt. A Kádár-kor erős struktúrái és szereposztásai után a kulturális, ezen belül a fotográfusi életben keresgélés kezdődött, a nyomasztó állami jelenlét helyett hogyan támogatható a művészet, hogyan választható el a művész a műtermelőktől és dilettánsoktól, hogyan alakítható át a művészeti oktatás, a nyilvánosságra hozás, hogyan lehetne fotós ügynökségeket alapítani, forgalomba kerül-e a magyar fotó az európai sajtó- és műpiacon? Mindenesetre egy sor fontos változás kezdődött: új szakmai egyesületek jöttek létre, intenzívvé vált a fotós könyvkiadás, megszervezésre került a fotómúzeum. A távoli horizonton pedig felbukkant a fotótechnika radikális átalakulása, a digitális fényképezés. Horváth Pétert a szervezeti kezdeményezések kevéssé érintették, a munkakörülmények hektikus változásai annál inkább. A sajtópiac szinte havonta alakult át, hatalmas, néha tisztázatlan eredetű pénzekből bombasztikus új lapok jöttek létre, majd tűntek el. Az olvasók egy ideig nagy örömmel válogattak az újságstandok váratlan választékában. Népszava, Anna Magazin, Európa, Mai Nap, Reform, Kiskegyed-Horváth Péter hol képszerkesztő, hol rovatvezető, a vége felé már nyugalmasabb főmunkatársi megbízást kap. Mígnem 2005-ben technikailag a nyugdíjat választja, amikor már látszott, a papíralapú képes újságok haldokolnak. Egyik munkahelyén sem érezte otthon magát, és volt munka, amelybe rendesen belepusztult. Hogyan kerültem a Mai Naphoz? Véletlenül. Valahol összetalálkoztam Gazsó L. Ferenccel. A Magyar Ifjúságnál együtt dolgoztunk, jártunk együtt riportra. Barátok nem voltunk, de haverok igen, néha elmentünk hozzájuk vendégségbe, elég jó 40