Bárdosi József: Évek és képek. Történelem és/vagy esztétikum. 1960-2010 (Budapest, 2017)
II. Évek és képek 1960-1989
pályájukat, és nem követték az új szenzibilitásnak nevezett divatos teoretikai fordulatot. Fillenz az 1980-as évek első felében több kiállítást szentelt a mimézis egy sajátos problémájának, az árnyék, illetve torzult árnyékkép rögzítésének. Ezt a művészettörténetre utaló törekvést nemzetközi terminológiával hipermanierizmusnak nevezzük. A leképező és kiemelő hipermanierizmus szóval ki is jelöltük azt a helyet, ahol stilisztikailag elhelyezhetők Fillenz munkái. Kortársai tekintetében ez a stilisztikai hely valahol Orosz István anamorfikus grafikái 232 és König Frigyes új manierista festészete között található. Kétségtelen, hogy felfedezhető a rokonság e három művész munkái között, ettől függetlenül mindhárman önálló képi megoldásokkal álltak elő. Fillenz munkáit szemlélve észre kell venni, hogy a művészettörténet legrégebbi problémája, az árnyék az 1980-as évek kortársi életérzését is tökéletesen megjeleníti. Az árnykép kétségtelenül a hiperrealista látványrögzítés eredménye, az ábrázolás során azonban Fillenz csak néhány formát (egy arcot és annak árnyékát) mutat meg. A megjelenítés minimalizmusából következik, hogy Fillenz felfogása ekkor még erősen konceptuális. A konceptualizmusra utal a megfigyelői attitűd. A minimalizmust Fillenz szinte az abszurditásig viszi, hiszen az egész kép olyan, mint egy vakuvillanás, amelyben az árnyék tulajdonosát alig látjuk, míg az árnyék szétterpeszkedik az egész képen. A kép lényegében a valóság és az illúzió ellentétére, Platón barlanghasonlatának modellezésére épül. Az ellentét lényege, hogy a valóság (az élet) kicsi, az illúzió (az árnyék) pedig hatalmas. Ebben az ellentétben nemcsak Platón barlanghasonlatát, hanem a művész korát, a Kádár-rendszer árnyékvilágát is felismerjük. Az árnyék által a nézőknek csak áttételes információi vannak a valóságról, hiszen a fénynek háttal ülve egy fordított világban éltek a vasfüggöny mögött. A világosság és sötétség jelenségét épp egy évtizeddel előbb mutatta meg Fehér László festménye (Sorozat-önarckép, 1974-76). Mint korábban írtam, a művész mindössze három elem (a fekete és a fehér szín, valamint az önarcképe) ábrázolásával jelenítette meg a vigasztalan déli sötétségbe burkolódzó magyar társadalmat. Az első képen csak egy fekete vonal látható, a festő itt még csecsemő, majd ahogy növekszik a kis emberke, úgy szélesedik a feje felett a fekete sáv. Mire felnőtté válik (a negyedik kép), már nincs is hely számára, mivel az egész képet egy nagy fekete négyzet foglalja el. Kétségtelen, hogy 1974 és 1983 között nem sok minden változott Magyarországon, ennek lenyomatát őrzi Fillenz István Árnyékportré című alkotása is. Ki tudja, hogy véletlen vagy sem, de ugyanebben az 1983-as esztendőben születettek Károlyi Zsigmond fekete képei is. 232 Az anamorfikus kép a torzítás miatt csak egy bizonyos nézőpontból vagy egy tükör segítéségével válik láthatóvá. 154