Bárdosi József: Évek és képek. Történelem és/vagy esztétikum. 1960-2010 (Budapest, 2017)
II. Évek és képek 1960-1989
elrendezés látszatát kelti, fordítani is a „tetszés szerint" kifejezéssel szokás. A vanitatum vanitas latin kifejezés, jelentése „hiúságok hiúsága", és egy visszavonhatatlan folyamatra, a múlandóságra utal. Molnár olyan hétköznapi anyagokon, mint a fű, fa, textil, papír, föld stb. figyeli és ábrázolja a múlandóság, a pusztulás tetten érhető nyomait. Mindez felveti az esztétika egyik igen régi kérdését, miszerint csak a szépség méltó-e megörökítésre, vagy annak ellentéte is. Kezdjük mindjárt egy ókori példával. Az ókori források megemlékeznek egy Petraikosz nevű görög festőről:...kevesen szárnyalták túl [...] művészi tudásban, [...] mindig a köznapi tárgyakat kereste, igaz viszont, a köznapi tárgyak körében a legnagyobb dicsőséget érte el. Festett borbély- és vargaműhelyeket, szamarakat, ételcsendéleteket és más hasonlókat. Ezért nevezték el ryparographosnak (vagyis szemétfestőnek). Ezeket a tárgyakat a legélvezetesebb modorban festette meg, és képeiért nagyobb összegeket kapott, mint mások nagyméretű festményeikért."270 Manapság elfogadott esztétikai alapelv, hogy a megjelenített dolog fenséges vagy triviális volta lényegtelen, mi több, egyes hiperrealista festők a városi konzumhulladék ábrázolását tekintették feladatnak, mint az amerikai Sdelle Weber. Ne feledjük, nem mindig volt így, mivel a művészi ábrázolás értékét elsősorban annak témája szabta meg. A képzőművészeti műfajok hierarchiáját a 19. század elejéig az ún. Porphüriosz fája 271 elnevezésű módszer alapján határozták meg, ebben a rendszerben a legalacsonyabb rendű műfaj a csendélet volt. Mint a Petraikosz képeiről szóló idézetből kiderül, az idő és a természet melléktermékeinek ábrázolása nem a 20. században tűnik fel először, de az is kétségtelen, hogy a múlt emlékeinek, a kacatleltároknak a felfedezése az 1960-as 270 Szilágyi János György, /. m., 141. (Lásd a 19-es jegyzetet. 271 A késő antik görög filozófusról, Porphürioszról elnevezett rendszer. A képzőművészeti műfajok hierarchiája természetszerűleg a társadalmi mintát követte. A legfőbb minősítést a bibliai, a mitikus és az állam tekintélyét ábrázoló témák kapták, ezeket követte a portré, majd az állatkép és a tájkép. A mozdulatlan és testetlen dolgokat, miként azok ábrázolását, a létezés alacsonyabb rendű formájának tekintették, ebbe a kategóriába tartoztak a csendéletek is. (Részletesebben lásd: Bárdosi József, Tulajdonságok nélküli művészet, Bp., Orpheusz Kiadó, 2005, 92.1 178