Békési Attila (szerk.): A Magyar Művészeti Akadémia Évkönyve 2018 (Budapest, 2019)
Művészeti dokumentáció
szolgáló művészetek között. A hangszerész mester Lendvai Tamás is beszámol a pszichológiát érintő megfigyeléseiről (noha észrevételeinek többsége a fizikusokra, a zenetörténészekre és a hangszerkészítés piaci feltételeire figyelő közgazdászokra tartozik), míg Dali Andrea az építőművészet szerepét hangsúlyozza az otthonosságélmény megerősítésében. Míg e dolgozatok valamely tudományág, illetőleg szaktudomány fogalmi készletével értelmezik tárgyukat, olyan értekezéseket is olvashatunk ebben a lapszámban, amelyek lényegesen kitágítják vizsgálódásuk horizontját. Buji Ferenc, Cseke Ákos és Cs. Jónás Erzsébet írásai teológiai szempontokból is közelítenek művészet és tudomány összefüggésének kérdésköréhez. A magyar tudománytörténet klasszikusai - Simonyi Károly és Polányi Mihály - pedig az életművükben kiérlelt világképük szerves részeként vázolták fel tudomány- és művészetfilozófiájukat. Lazábban illeszkedik lapszámunk tematikájához három sajátos műfajú közleményünk. Kiss Zoltán Károly a tudományos és a művészi alkotások szerzői jogi problémáiról értekezik, Hídvégi Máté Haris László panorámaképeit elemzi, Orosz István szépirodalmi alkotásként is olvasható esszéje - René Magritte „A tiltott másolat” című festményének jelentésén töprengve - a legaktuálisabb művészet- és irodalomtudományi problémákat feszegeti. E lapszámunk előkészületei közben érkezett a hír: elhunyt Albert Gábor, Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító, az MMA rendes, a Magyar Művészet szerkesztőbizottsági tagja. Folyóiratunk szellemi arculatának kialakításában és megóvásában vállalt szerepére emlékezve a szerkesztőség nevében is főhajtással búcsúzom Tőle. Kulin Ferenc 2018/VI. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM Hogyan gondolkodtak különböző korok bölcselői a túlvilági eredetű szépség és az emberi sorsokba avatkozó evilági erők, azaz a művészet és a történelem viszonyáról? Mi történik a történelmi tárggyal, tematikával (eseménnyel, személlyel, helyszínnel, nyelvi állapottal, korokhoz kötődő eszmével, viselkedésmintával, erkölcsi normával, politikai struktúrával stb.), amikor a műalkotások alkotóelemévé válik? Vajon rekonstruálható-e egy mű „eredeti” esztétikai üzenete, miközben nyelviformai elemeinek jelentése folytonosan módosul? Hogyan függenek össze stílusirányzatok és művészetelméleti teóriák az adott kor társadalmi állapotával, politikai tendenciáival? Milyen szerepük van egy életmű, stílusirányzat, konkrét műalkotás megítélésében a változó történelmi körülményeknek? Lapunk e számának szerzőit ezek a problémák foglalkoztatják. Vashegyi Györggyel, az MMA új, 2017 októberében megválasztott elnökével folytatott beszélgetésünket követő tanulmányok módszertanilag aszerint különböztethetők meg egymástól, hogy az elmélet felől közelítenek-e konkrét művekhez és szerzőkhöz, vagy éppen ellenkező irányból indulnak el. Vassányi Miklós az Isten és a Szépség fogalmának platonikus és biblikus-keresztény felfogását egyeztető V. századi teológus értekezésében talál rá „a platonikus ideatan, az újplatonikus ontológia és a keresztény alapteológia szintézisére”. Gáspár Csaba László a Nietzsche által felvetett kérdést teszi a modern és posztmodern művészetfilozófiák mérlegére: vajon képes lehet-e a művészet kiszabadítani az embert saját történelmi tudatának szorításából? Szmodis Jenő Karl Popper doktriner-racionalista tudományfilozófiájának bírálatára vállalkozik, és érvrendszerét kultúrtörténeti példák sokaságára alapozza. Máté Zsuzsanna a „történelem végéről” és a „művészet végéről” szóló teóriák rejtett összefüggéseire, illetőleg azok filozófiainak látszó, valójában leplezetten ideologikus kiindulópontjára hívja fel a figyelmet. Wesselényi-Garay Andor az építőművészet és a történelmi tudat kölcsönhatását elemzi az emlékmű, illetőleg a műemlék fogalmának árnyalt elemzésével. Zuh Deodáth egy építészettörténeti értekezés opponensi bírálatára támaszkodva hangsúlyozza a történeti megközelítés elméleti megalapozottságának fontosságát. A tanulmányok többsége konkrét művekhez, illetőleg szerzőkhöz kapcsolódó elméleti kérdéseket vet fel. Csáji Attila az 1960-as, 1970-es évek magyar képzőművészeti kánonjának újraértékelését látja indokoltnak, Jankovics Marcell készülő Toldi-filmjének koncepcióját vázolja, Juhász Sándor a hazai műgyűjtemények XX. századi történetének mostoha, sokszor tragikus mozzanataira emlékeztet. Farkas Árpád a fiatalon elhunyt Török Richárd portrészobrászatát a posztkonceptuális művészet áramlatába sorolja, Szkok Iván Lőcsei Gabriellának nyilatkozva a Visegrádon felavatott Görgei-szobráról - a történelem és a művészet kapcsolódási pontjait tapintja ki. Szász Zsolt a Nemzeti Színház közelmúltjának repertoárját áttekintve Vidnyánszky Attila történetszemléletének alakulását vizsgálja. E számunkkal induló recenziórovatunk négy kiadvány elméleti igényű ismertetését tartalmazza. Csuday Csaba a győri „Műhely” című folyóirat „örömelméleti” esszéiből szemléz hármat, Balogh Csaba Berényi Márk Dante etikája című tudományos munkáját és annak kapcsán az irodalomtudomány szövegvizsgálati módszereit ismertetve az erkölcsi értékeszmények történeti változását követi nyomon. Feledy Balázs Romváry Ferenc A képtárcsináló című könyvének recenziójában a szerző életművének elévülhetetlen érdemeit méltatva a szocialista kultúrpolitika műhelytitkaiba is bepillantást enged. Windhager Ákos Az új zene filozófiája legújabb magyar kiadása kapcsán kezdeményez vitát a zenetörténeti hagyományt radikálisan átértékelő Adornóról. Közleményeink között helyet kaptak a történetfilozófiai esszé műfajának klasszikusaiként számon tartott Egon Friedell és John Lukacs írásai is. Kulin Ferenc 2018/VI. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM