Békési Attila (szerk.): A Magyar Művészeti Akadémia Évkönyve 2018 (Budapest, 2019)
In memoriam
Filmjeiben ezért kereste mindig az igazságot. Ezért mondta el minden lehetséges fórumon, mennyire fáj neki az egyre aljasuló közbeszéd, a kölcsönös tisztelet hiánya. Ezért a kérlelhetetlen igazságszeretetért tiszteltük, becsültük oly sokan. Tisztelt Gyászoló Gyülekezet! Alig múlt két esztendeje, hogy a költőbarát és alkotótárs Csoóri Sándor ravatalánál hallhattuk tőle: „...a mi végső búcsúzásunkhoz inkább illene a hangtalan zokogás, a vigasztaló zene, a fájdalmas harangzúgás, vagy a mélységesen mély csönd”. Kósa Ferenc búcsúztatásához azonban nagyon is illenek a szavak. A szavak, amiket mindig oly nagy gondossággal álmodott és formált mozgóképre. A fájdalmas és a vigasztaló szavak. Talán leginkább az a pár szó, amit a „Tízezer nap” hőse mond: „Mindenki gondját a magaménak érzem.” És Kósa Ferenc végső búcsúztatásához illenek a szavakkal összenőtt, időnként szívszorító, időnként vigasztaló képek is. Jelenetek és fényképek. Nemcsak a csontot törő szenvedés, a fájdalmas veszteség, hanem az élni tudás, az élni akarás képei. Fák a folyóparton. Káposztát gyaluló asszonyok. A friss kenyér ropogós héja. József Attila és Bartók Béla arca a falon. A hószakadás mindent eltakaró fagyos tisztasága. Újszülött síró gyermek, újjászületett könnyeivel küszködő apa. Gémeskút és gabonasiló. Magyar puszta és hófödte japán hegyek. Fehérre meszelt parasztház és a nagyváros apokaliptikus fényei. Tisztelt Gyászoló Közösség! 1956-ban Kósa Ferenc a következő sorokat vetette papírra: „Őrizd az embert magadban, hogy jogod legyen a szóhoz, hogy súlya lehessen szavaidnak, hogy méltó maradj a munkádhoz, mert a mű, amit alkotsz, mindig kifejez téged! Őrizd az embert, mert hitvallásod nem más, mint elkötelezettség, nem kevesebb, mint szabaddá tenni másokat. Őrizd az embert, ha lehet életeddel, ha lehet munkáddal, ha nem lehet, haláloddal! Őrizd az embert! A szabadság rendjét soha, egyetlen pillanatra se téveszd össze a rend szabadságával! Őrizd a szabadságot, mert csak addig vagy ember, amíg szabad akarsz lenni. S ha reggel újra látod, amint felelősségük elől hátuk mögé bújnak az emberek, a szemed se rebbenjen! Végezd a dolgod. Gondolj a Napra! Ő se szól, csak fölkel és járja a maga útját!” így szól Kósa Ferenc hitvallása. Köszönet érte! Nyugodjék békében! ZALAVÁRY LAJOS (1923-2018) „Éveket éltél. Élsz még egy percet. Vagy többet? A végtelen mindenség életében mérhetetlenül apró idő egy pillanat. Az Úr avval tiszteli meg, hogy erre a pillanatra lelket lehelt beléd. Élsz, mint annyian mások. Teszed dolgodat, mint annyi napszámos.” Zalaváry Lajos ■ Életének kilencvenötödik évében elhunyt Zalaváry Lajos (1923-2018) építőművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Zalaváry Lajos a Magyar Építőművészek Szövetségének alapító tagja, a MÉSZ Mesteriskola vezető építésze volt. Munkássága a XX. század magyar építészettörténetének egyik kulcspontja: az ő életművén keresztül érthetjük meg, milyen közvetlen kapcsolat áll fenn a századforduló és a jelen magyar építészete között. Zalaváry személyében is képviselte ezt a töretlen folyamatot. Részint azért, mert hosszú és termékeny pályája a negyvenes évek közepétől egészen a 21. század első évtizedéig tart; részint pedig azért, mert építészete az elődök gazdag tapasztalataiból merítve, azokat a kor igényeihez igazítva teljesedett ki. Az MMA Kiadó 2018-ban hiánypótló kiadványt jelentetett meg Götz Eszter: Zalaváry Lajos építészete címmel, melyben korszakokon átívelő pályája, emblematikus épületei mellett tanítványai is hirdetik a „mester” sokoldalúságát. Hitvallása, életművének jelentősége Az életmű kivételes helyet foglal el a magyar építészet 20-21. századi történetében. A szocialista korszak ideológiai irányával szemben megfogalmazott épületei valójában a modernizmus alapelveit érvényesítették 125 AWA m memóriám