Békési Attila (szerk.): A Magyar Művészeti Akadémia Évkönyve 2019 (Budapest, 2019)
In memoriam
m no különböző pontjain. Több mint 50 alkalommal dolgozott külföldön, a legtöbbet az Amerikai Egyesült Államokban, a louisville-i Actor’s Theatre-ben és Kanadában a torontói Soulpepper társulatával. De rendezett Németországban, Írországban, Izraelben is. 1977-ben mutatta be a Vígszínház Fejes Endre regénye alapján, Presser Gábor zenéjével a Jó estét nyár, jó estét szerelem című zenés darabot, 1982-ben pedig a Kőműves Kelement, Sarkadi Imre, Szörényi Levente, Bródy János, Ivánka Csaba közös rockballadáját, amit támogatott Novák Ferenc erőteljes koreográfiája. Az előadás a Pesti Színház intim terében a robbanás erejével hatott. Természetesen nem csak zenés darabokat állított színre ebben az időszakban. Ekkor rendezte Székely János Vak Béla király című drámájának ősbemutatóját, majd Shakespeare Szentivánéji álom című művét is. 1985-ben Horvai István nyugdíjba ment, az igazgatói székben Marton László követte. Igazgatói koncepciója a Várkonyi Zoltán kijelölte utat folytatta: továbbra is a tradíció és a modernség maradtak a Vígszínház legfontosabb értékei. Ennek jegyében igyekezett olyan műsorstruktúrát összeállítani, amely a közönség legszélesebb rétegeit szólítja meg. 1988-ban megrendezte Presser Gábor-Sztevanovity Dusán-Horváth Péter A padlás című mesemusicaljét a legfiatalabb korosztály számára. Az előadásban olyan modern technikai elemeket is felhasznált, amely akkor még szokatlan volt Magyarországon a színpadtechnikában. A darabot azóta is töretlen sikerrel játssza a színház. A drámaírás 1990-es években bekövetkezett válságát a Vígszínház nem érezte meg. Ez a művészeti, irodalmi megtorpanás összefüggött a rendszerváltással, hiszen megszűnt az az állami hatalom, ami ellen a művészek egységesen foglalhattak állást. Az irodalmi művek témája is megváltozott, személyes, kisebb kört érintő témák váltották fel az egész társadalmat foglalkoztató problémákat. A Vígszínház látogatottsága azonban nem csökkent és ebben nem kis része volt Marton Lászlónak, hiszen a műsorpolitika továbbra sem változott: a polgári értékek felmutatása volt és maradt az etalon. Igazgatása alatt újították fel a Vígszínházat 1993-1994-ben. A hazai mellett a külföldi szakmai sajtó is egyöntetűen dicsérte munkáját. A rangos hazai elismerések mellett több külföldi díjjal is jutalmazták. Két alkalommal nyerte el az általa rendezett előadás a kanadai színházi élet legfontosabb díját, a Dora-díjat. 1992- ben Csehov Három nővér című darabjának bemutatója nyerte el a legjobb produkciónak járó elismerést. 2000- ben Csehov Platonov című színművének színre állításáért elnyerte a legjobb rendező díját, majd 2001- ben szokatlan módon az előadás is megkapta az elismerést. 2004-ben Írországban Henrik Ibsen: A vadkacsa című művének színpadra állításáért a legjobb rendező díját nyerte el. A kétezres években is sok nagysikerű előadást rendezett itthon és külföldön egyaránt. Kiemelkedik közülük Spiró György Elsötétítés, Lev Nyikolajevics Tolsztoj-Mark Rozovszkij Legenda a lóról és Örkény István Pisti a vérzivatarban című darabja. 2008-ban nem pályázta meg ismét az igazgatói posztot. A szerteágazó, túlságosan is sok adminisztratív teendő elvonta, sőt megfosztotta több rendezői lehetőségtől, így azt gondolta, ideje, hogy átadja a stafétát. Azonban főrendezője maradt a színháznak, tanára a főiskolának. Hagyomány és modernizmus jellemezte rendezéseit, színházi vezetését. Feladatának tekintette a minőségi szórakoztatást és a közönség ízlésének formálását, hogy a Vígszínház a magyar színházi kultúra egyik legfontosabb intézménye maradjon. Életrajz, díjak Marton László 1943. január 6-án született Budapesten. Nevelőapja, dr. Klimes Károly zeneakadémiát végzett ideggyógyász hatására zenei pályára készült. A fővárosi Piarista Gimnáziumban tett érettségi után sikertelenül felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Egy éven át Egri István mellett segédrendező-gyakornok volt a József Attila Színházban, majd édesanyja kívánságára egy évet tanult az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán. Ezután került be a rendezői szakra, ahol Nádasdy Kálmán tanítványa volt. Nagy hatást gyakorolt rá Oláh Gusztáv munkássága is. A főiskolát 1968-ban fejezte be. 1979 és 1985 között a színház főrendezője volt, majd 1985-től 2009. január végéig igazgatója. Ugyanez év februárjától ismét főrendező. Munkásságát határon innen és túl több jelentős díjjal is elismerték. 1975-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola adjunktusa, majd osztályvezető tanára. A londoni Guildhall School of Music and Drama „Honorary Member”-nek, tiszteletbeli professzornak választotta 1990-ben. Az amerikai Society of Stage Directors and Choreographers pedig 1997- ben a magyar rendezők közül elsőként fogadta tagjai közé. Tanított, illetve mesterkurzust tartott Cambridge-ben, Oxfordban, a Yale Egyetemen, Knoxvilleben, Vancouverben, az Észak-Karolinai Egyetemen, Torontóban, Chicagóban és Németország több városában is. 2001 óta az ír nemzeti színház művészeti tanácsadója volt. 2015-ben a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjává választották. (2017-18-ban tagságát szüneteltette.) 2017-ben felfüggesztette oktatói tevékenységét a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint lemondott főrendezői állásáról a Vígszínházban. 2019- ben Veszprémben tért vissza a színpadra, februárban Moliére Tartuffe-jét vitte színre. 1975-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1984-től pedig érdemes művész, 1990-től kiváló művész volt. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét 1994- ben, a Hevesi Sándor-díjat 2000-ben, míg a Kossuthdíjat 2003-ban kapta meg. 2004-ben elnyerte az egyik legelőkelőbb ír színházi kitüntetést, az Irish Theatre Awards-ot. 2009-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal elismerést. 2009-ben a XIII. kerület díszpolgárává választották, 2016-ban pedig a Prima Primissima díj birtokosa lett. 2019. szeptember 12-én hunyt el.