Békési Attila (szerk.): A Magyar Művészeti Akadémia Évkönyve 2019 (Budapest, 2019)
Intézmények, programok
Orosz István kiállítása Moszkvában Az MMA, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve a Moszkvai Magyar Intézet szervezésében valósult meg Orosz István kiállítása az orosz fővárosban, a Lenin könyvtárban. Az MMA részvétele a „30 éve szabadon” emlékév programsorozatban A magyar kormány - az 1989-90-es rendszerváltoztatás 30. évfordulójáról történő méltó megemlékezés érdekében - a 2019. március 15. és a 2021. június 19. közötti időtartamot a 1002/2019. számú határozatában a „30 éve szabadon” emlékévvé nyilvánította. Az Emlékév célja, hogy ráirányítsa a magyar emberek és a közép-európai nemzetek figyelmét az akkori események világpolitikai súlyára, nyilvánvalóvá tegye, hogy Nyugat-Európa a második világháborút követően magára hagyta Közép-Európát, ennek ellenére a közép-európai nemzeti közösségek - élve a történelmi lehetőséggel - maguk vívták ki szabadságukat és függetlenségüket. Célja, hogy a szabadság és függetA Magyar Művészeti Akadémia tárlata Passauban, a Modern Művészetek Múzeumában 2019. július 5-én nyílt meg a Magyar Művészeti Akadémia „Verstrichene Zeit - Elfolyó idő” című kortárs képzőművészeti kiállítása a Passaui Modern Művészetek Múzeumában a „30 éve szabadon” emlékév programsorozataihoz kapcsolódóan. A nyugati határnyitás harmincéves évfordulóján az MMA akadémikus tagjainak munkái e meghatározó történelmi eseményt idézték meg a művészet nyelvén, a német-magyar kapcsolatok kiemelten fontos kulturális állomásaként. A nagy népszerűségnek örvendő kiállítás elsőként a Passaui Modern Művészetek Múzeumában kapott helyet, ezt követően a Stuttgarti Magyar Kulturális Intézetben állították ki, majd év végén a német fővárosba érkezett, a berlini Collegium Hungaricum falai közé. A program a Külgazdasági és Külügyminisztérium és Magyarország Müncheni Főkonzulátusának együttműködésével valósult meg. Jenség visszaszerzéséért hozott áldozatok a XXI. században elfoglalhassák méltó helyüket a magyarság és Közép-Európa közösségi emlékezetében. A Kormány a célok megvalósítására a 2019. január 15. és 2021. június 19. közötti időtartamra javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenységet végző Emlékbizottságot hozott létre. Állandó tagjának felkérte többek között a Magyar Művészeti Akadémia elnökét is. A Bizottság fő feladata, hogy kidolgozza az Emlékév rendszerváltoztatás eseményeihez igazodó programtervét. Ebben külön figyelmet fordít az 1989-es és 1990-es évek eseményeinek megismertetésére, a rendszerváltoztatás időszakában már aktív korosztályokra és azokra is, akik életkoruknál fogva még nem tapasztalhatták meg Magyarország szabaddá válásának időszakát. Az Emlékév alkalmából igyekszik a nemzetközi figyelem középpontjába állítani a középeurópai régiónak - különös tekintettel a Visegrádi Négyek országaira - az antikommunista ellenállás és az antikommunista forradalmak idején a függetlenség és a szabadság visszaszerzésére tett erőfeszítéseit. Dr. Marion Bornscheuer, a múzeum igazgató asszonya, örömmel fogadta a Tordai-Lejkó Gábor, Magyarország müncheni főkonzulja kezdeményezésére megvalósuló tárlat gondolatát, hiszen rendkívül fontosnak tartotta mind az eseményről való megemlékezést, mind pedig a nemzetközi intézményi kapcsolatok ápolását a történelmi apropó kapcsán. A Stefanovits Péter és Alapfy László kurátori koncepciójához kötődő tárlaton mintegy 23 nemzetközileg is kiemelkedő hazai képzőművész munkái voltak láthatóak, melyeket az 1989-es határnyitás ihletett. Kiállító művészek: Aknay János, Árendás József, Bakos István, Barabás Márton, Baráth Ferenc, Csáji Attila, Elekes Károly, Farkas Ádám, Gaál József, Jovián György, Kovács Péter, Kulinyi István, Lajta Gábor, M. Novák András, Orosz István, Prutkay Péter, Stefanovits Péter, Szabó Menyhért, Szabó Tamás, Szemadám György, Szőcs Miklós TŰI, Szurcsik József, Véssey Gábor. A megnyitó ünnepség előtt a magyar küldöttség felkereste Gizella királynő sírját. A magyar-bajor kultúrdiplomáciában is jelentős esemény megnyitóján, melynek zenei keretét Dresch Mihály fellépése adta, Dr. Marion Bornscheuer és Tordai-Lejkó Gábor mellett beszédet mondott Bernd Sibler, tudományért és művészetért felelős államminiszter, Urban Mangold, Passau városának polgármestere, Balog Zoltán, társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos, valamint dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára. Köszöntő a Verstlichene Zeit - Elfolyó idő című kiállításra „Egy pillanat s kész az idő egésze” - írja az egyik legnagyobb magyar költőnk, József Attila A Dunánál című versében. A fenti idézet egy igen tömör, de annál velősebb és lényegibb összefoglalása annak az eseménynek, melyre jelen kiállítás alkalmával emlékezünk: az 1989-es határnyitásnak. 1989-ben BSSK- Kunst Worten passau