Cseresnyés Márk (szerk.): A Magyar Művészeti Akadémia Évkönyve 2012 (Budapest, 2013)
In memoriam
Nekrológ Lugossy Mária szobrászművész temetésére m Lugossy Mária a magyar képző- és iparművészet közös és kivételes képességű személyisége, eredeti jellemzőkkel bíró, műfajteremtő művész. Kezdetben ötvös, tárgytervező, az emberibb környezetre nem passzívan áhítozó, hanem azok alakítására elszántan elkötelezett résztvevő, majd idővel a térbe bátran kilépő és monumentális műveket világra hozó szobrász lett. Ebben a minőségében nem volt az önkifejezés megszállottja, és divatos alanya sem. Az ég és a föld közötti állandó kapcsolat ébrentartásának szorgalmas misszionáriusa volt. Művei erős érzelmi affinitással vehetők csak birtokba, mert szándékaiban a tetszeni vágyás ismeretlen, a lélek szentséges magasságokba való felemelése - a felfedezett technika utánozhatatlan tökéletességének segítségével - volt egyetlen célja. Üvegbe, gránitba, bronzba öntött mementói mind-mind szuggesztív feljajdulások, intések, hogy közös emberi bűneink újabbakban ne folytatódjanak, hanem héja-természetünk rossz sugalmai az emlékezések perceiben és formáiban szelídüljenek vissza születésünk ártatlanságába. Vélem is, hogy ma nem sok olyan hozzá hasonló alkotó van, aki vele azonos komolysággal volt képes a személyes, a felekezeti, az osztálykorlátokat, a történelmi vételivariációkat, a szubjektív értékszelekciókat nem megfellebbezhetetlennek, végleges egésznek tekinteni, és mindvégig hinni együtt József Attilával abban, hogy békévé lehet oldani az emlékezést. Szelídség és kemény akarat, nőies érzékenység és szinte férfias erő voltak a segítői. Plasztikáinak életre teremtése irdatlan fizikai munka. Üvegtömbjei vékonyka üveglapok ragasztott arzenáljaiból épültek, homokfúvó pisztolyának örvénylő sugarai által. Ily módon születtek erős érzelmeket kiváltó testek, élők és halottak, kövek közé szorított bronzalakok halálból életre készülő menetelésében. Egy-egy mű szülési fájdalmai hónapokig tartottak. Ebben a szisztémában semmi sem ismételhető, semmi sem korrigálható. Tudjuk, csak a vízió véglegessége teremthet ennyire végleges műveket. Egysége: filozófia, mesterség, kiválasztottság és méltó megfelelés. Át is lépte a fizikai munka fájdalmait, a betegség terrorját, az örökös újrakezdés korlátait. Beteljesítette, amire született, s amire küldték, társával, Zoltánnal kart karba öltve. Amikor egy meghatározó jelentőségű művész kortársunk, szívünkhöz közelálló ember - anya, férj, barát - korunk bűneit és erényeit anyagba varázsló, az Isteni teremtésben résztvevő személyiség földi élete véget ér, a hátramaradók fájdalma természetes és érthető. A búcsú pedig kötelesség. De a halállal nincs mindennek vége. Éppen, hogy kezdődik valami. Az örök életben való hit mondatja velünk, hogy nem élt hiába, és szépséges nyoma a magyar művészeti közéletben, a család erős szövedékében marandó, vagyis az elmenővel való találkozásunk - reményeink szerint - ma nem az utolsó. Mária csak megelőzött bennünket, s hogy jelentőségében utolérjük, még sok tennivaló vár ránk. Ezért Mária alkotói, teremtői, emberi emlékének megőrzése, az utókor számára való hiteles bizonyítása, életművének folyamatos beillesztése a magyar és nemzetközi művészettörténet szövetszerkezetébe a Magyar Művészeti Akadémia számára büszke kötelesség. Az Akadémia nagy családja úgy gondol rá, mint műveiben örökké élő, hűséges és szeretetre méltó asszonyára, akinek szobrai szuggesztív erővel kötik össze az Istenit az emberivel, a természetet az épített világgal. Örökségét védeni fogjuk. Az Úristent arra kérjük, végtelen határú, üvegcsillogása mindenségébe fogadja be Máriát, hogy ezután ő is képviseletet jelentsen nekünk a megígért feltámadás kiimádkozásában odaát, mindannyiunkért, mert ha küldetésünket elvégeztük, szeretnénk újra találkozni vele. Fekete György a Magyar Művészeti Akadémia elnöke Fekete Gyurka szomorúan, barátsággal [kézírással] (Elhangzott Budapesten, 2012. augusztus 30- án, 14 órakor a Farkasréti temető, Makoveczravatalozójában.) vn memóriám Lugossy Mária 111 /¥ V\