Götz Eszter: Zalaváry Lajos építészete (Budapest, 2018)
A mester és a tanítvány
> Idősebb Janáky István portréja 38 A MESTER ÉS A TANÍTVÁNY Az egyetem és a dániai kitérő utáni az újabb nagy tapasztalat idősebb Janáky Istvánhoz kötődik. Mellette érezte meg először Zalaváry, mit jelent építésznek lenni. Janáky sokoldalú művészi tehetséggel bíró, ambiciózus értelmiségi volt, művészbarátokkal - köztük volt Vilt Tibor szobrász, de József Attilával is személyes ismeretségben állt. Irodalmi, zenei, sőt képzőművészeti jártassága a pesti kávéházak jellegzetes alakjává avatta. A harmincas években a Tőry-Pogány építészirodában dolgozott, majd igen sikeres magántervező lett, egészen e vállalkozási forma megszűnéséig. Ekkor, 1948 elején belépett az elsőként megalakult állami tervezőintézetbe, az ÉTI-be, majd az átszervezésekkel létrehozott MATI, illetve az abból létrejött KÖZTI főépítésze lett. Szociáldemokrata kapcsolatai révén Janáky 1945 után kiemelt szerepbe került, ami az 1948-as politikai fordulat után sem változott; ő kapta meg a legjelentősebb, az új hatalom számára kiemeltnek minősített beruházások főtervezői pozícióit. Szrogh György visszaemlékezése kortársként, közeli kollégaként örökítette meg Janáky karakterét: „Janáky robusztus egyénisége nemcsak fizikai felépítettségében és gesztusaiban, hanem egyenes vonalú, törésmentes, a kicsiben is monumentális hatású építészetében is megmutatkozott. Példák erre a hódmezővásárhelyi Petőfi Kultúrház, a veszprémi műegyetem, a miskolci műegyetem, a budapesti Adria-palota mögötti térre kiírt irodaház pályázattervének súlyos tömbjei. Vitatkozó szellemű filozófus-építész volt, gondolatai vitára késztettek, de aranyat értek. Egy generációt átugró fiatal ’tanítványai’ egyaránt tisztelték a munka hevében grafittal magát összekent építész önfeledt viaskodását a feladattal, és éltek a lehetőséggel, hogy a korkülönbség ellenére a lekezelés veszélye nélkül vitatkozhattak mesterükkel.” Nemcsak a fiatal kollégákkal volt jó kapcsolatban. 1949 után a Műegyetemről az új hatalom eltávolított több korábbi neves oktatót - Arvó Károlyt, Kotsis Ivánt, Pázmándi Istvánt Janáky ekkor sorra magához vette őket a műtermébe, és munkát adott nekik a budai Vár rekonstruckiójának tervezésében. Amikor Zalaváry 1948-ban, még a diploma megszerzése előtt munkát keresett, Janáky éppen a miskolci egyetem tervezésére gyűjtött maga mellé fiatal, tehetséges és nem utolsósorban nagy tűrőképességgel bíró munkatársakat. Zalaváry egyetemi tanárai javaslatára járta végig az újonnan létrejött tervezőirodákat: „1948 tavaszán egy Weichinger-ajánlólevéllel a zsebemben az Ipartervbe indultam, de előtte beugrottam a MATI-ba, mint máskor is, Jánossyt és Farkasdyt meglátogatni, akik ekkor már egy éve Janákynál dolgoztak. Janáky váratlanul kijelentette, hogy menjek vele, bemutat az igazgatónak mint új munkatársát. Három perc múlva már ültem és rajzoltam. [...] Volt emögött egy ki nem mondott úri megállapodás: én a magam tehetségét hozzáadom az ő gondolatai kifejezéséhez, és ezért cserébe kapom, amit ő tud. Kapok-adok viszony. Nem mindegy, hogy ki rajzol nekem, az sem, hogy én kitől tanulok [...] sokat beszélgettünk a hivatalban is, és minden délelőtt a presszóban, jórészt szakmai dolgokról, képzőművészetről, zenéről. Később jóba lettem a családjával, gyerekeivel is. A szakmai és családi viszonyok összekeveredtek. A bizalmasa lettem, minden tárgyalására magával vitt [...] Akadtak szakmai konfliktusok is, rendszerint abból, hogy ő mindig egyszerű képletekkel dolgozott, míg én szerettem a technikailag bravúros megoldásokat, amikben ő sohasem bízott. Ma úgy látom, neki volt igaza. Természetes dolog a lázadozás a mester kétségtelenül nagyobb súlyával szemben. Én is így voltam ezzel, ahogy ő mondta a mestereiről: időnként vette a kalapját és maradt.” „ Életre szóló barátság és kölcsönös, az ötvenes évek túléléséhez elengedhetetlen fokú bizalom fűzte össze őket. Zalaváry szemtanúja volt a miskolci egyetemről folytatott harcoknak. Janáky ZALAVÁRY LAJOS ÉPÍTÉSZETE