Jánosi Zoltán: Ratkó József - Közelképek Írókról (Budapest, 2017)
IV. A költői világ teremtése - az első kötetektől a kiterljesedésig
RATKÓ JÓZSEF verseiből is. S a korai alkotásokra rásugárzó motivációs háttér jóval messzebbre is tágítható, a személyek, irányzatok neve jócskán folytatható tovább, így Janus Pannonius Ad animam suam című versének alapgondolata tűnik át az 1957-es Bármi, csak mégse ember című költeményben, az Ady-élmény a pályakezdésről így az Élet anyó lábainál (a pályavégről pedig majd a Sebesült kard) című költeményekben. Mindez természetesen csak leltárszerű felvillantása lehetett annak a sokrétű ösztönző forrásrendszernek, amely Ratkó József indulását meghatározta, irányította. Annak bizonyságaként, hogy a személyes, a nemzeti sors és a fiatal lélek sajgó terepeinek hol naivitással, hol hittel, hol szerepjátszó szomorúsággal nekiiramló fiatal költő József Attila folyamatosan ható üzenetei mellett másféle üzenetek is meghallott. József Attila gazdag örökségét Ady szimbolizmusa, Illyés analitikus pillantásai, a társadalomra és a tárgyakra egyaránt figyelő logikája, Weöres játékossága, Devecseri formakultúrája, Kassák avantgárd látásmódja, Sinka mitologizmusa, Erdélyi József népdal-asszimilációi, Villon vagabundus hangütése, Váci Mihály tájköltészete és közéleti szellemisége és még más kisebb hatások egészítették ki. Igaza van tehát Ágh Istvánnak, amikor a többnyire József Attila-örökségre redukáló forrásmegjelöléssel szemben így nyilatkozik: „Könnyű lenne József Attila párhuzamára egyszerűsítenem; irányát Adyhoz, Illyéshez, Sinkához, Erdélyi Józseféhez, Juhász Ferenchez, Nagy Lászlóhoz, Váci Mihályhoz is igazodva látom, s nemzedékem édes családtagja ő. A hasonló gondolkodásúak stílusa is rokon jegyű.”80 Hogy miért éppen az a hang alakult ki ezekből, ami azután jellemző lett Ratkó munkáira, azt több belső, lélektani, környe z0 Ágh István, Hogy a csillagok meg ne varasodjanak. Ratkó József: Félkenyér csillag, uo., 55. 108