Jánosi Zoltán: Ratkó József - Közelképek Írókról (Budapest, 2017)
IV. A költői világ teremtése - az első kötetektől a kiterljesedésig
IV. A KÖLTŐI VILÁG TEREMTÉSE mind erősebben kezd érvényesülni munkáiban, így parasztverseiben. Az 1958-ból származó Földmívesek éneke erről tanúskodik. Ebben a személyes létet és a publikálást kevéssé veszélyeztető - két évvel vagyunk 1956 traumája után - mitizáló metaforákba emeli át a társadalomkritikát és a konkrét gondok körbejárását. A helyszín megjelölése nélküli, a parasztsorsot értelmező mű József Attila stilisztikai hatásaira és vidékképére hangolt tizenegy sora expresszív-szürreális vonásokkal vázolja fel a paraszti munka szépségének, természeti és kozmikus összefüggésrendjének mítoszát. A vers egyszerre a görög világra és József Attila egyetemes lélegzetvételére emlékeztető poézise az eszményített panteizmus és a paraszti küldetés mitizáló rögzítése inkább, semmint a magyar falu, a vidéki társadalom konkrét, a történelemtől megszaggatott és megfélemlített világáé. Egy mindezek fölötti térben jelenik meg, a konkrét időn túli magasságban, eszmei és küldetésbeli dimenzióban a parasztság arca. Ezért a vers minden stiláris értéke mellett elsősorban stilizáció, József Attilát integráló hangpróba, nem pedig a magyar paraszt Kádárkori életének ábrázolása. A falu- illetve a parasztábrázolás és a József Attila-i szemléleti és poétikai ösztönzés majd a Falu és a Tanyák tágasabb szerkezetű és összetettebb poétikájú műveiben ölelkeznek össze termékenyen, és már a konkrét korra is érvényes üzenetekkel. S a rövidebb művek (Arckép) tömörített arcképeiben is ott fog majd élni a társadalmi tartalmat a sűrű szövésű metaforákkal kifejező, a már érettebb Ratkóra mutató József Attila-i tapasztalat. Hajlotthátú istenek vagyunk, gerincünk a görbedő kapa, tele jászol barna kenyerünk, 189