Kováts Flórián - Pécsi Györgyi (szerk.): A Magyar Művészeti Akadémia harmadik Emlékkönyve, 2008-2011 (Budapest, 2013)
Akadémiai beszélgetések, előadások
BABITS ÉS ILLYÉS Illyés nemcsak abban a körülbelül tucatnyi írásában és néhány versében foglalkozott Babitsosal, amelyek ismertek, hanem ahogy néztem, olvastam, számoltam, legalább kétszáz olyan szöveghely van, többnyire az esszékben és a naplójegyzetekben, ahol Babitsról megnyilatkozik. Jó volna egyszer ezeket is összegyűjteni, kiadni. Csak jelzésképpen hadd mondjak néhány példát. Életrajzi adalékként azt is leírta Illyés, hogy Babits az épületek földszintjén szeretett lakni, de kedvelte a kilátóhelyet, így Esztergomot is. Vagy hajlamos volt arra, hogy elsírja magát, ha valami nagyon szépet olvasott. Többfelé ír arról Illyés, hogy próbálta Babitsot nem annyira meggyőzni, hanem megismertetni a társadalmi osztályok marxista szellemű osztályszemléletével, de ez képtelenség volt. Babits, a bírógyerek örökös egyetemes igazságokban gondolkodott, és nem tudta még feltételesen sem elfogadtatni a marxizmust. De olyat is ír róla Illyés naplójegyzetében, hogy a vallásos hajlamú Babits sosem olvasta végig a Bibliát, idézem: „Pletykák rosszul megírt sorozatának tartotta, összevetve persze a görög mitológiának, főleg a feldolgozásával.” Egy nagyon tömör följegyzésben a nacionalizmusról azt írja, hogy Babits egy etikai vonatkozású vitában azt a közbevetést tette, hogy felelős-e a ló a lovasáért. Egy másik beszélgetésben meg azt jelentette ki Babits - ez egy 43- as jegyzet -, hogy nagy író nem lehet nagy jellem nélkül. Továbbment: még jó író sem lehet valaki jó jellem nélkül. Ez nagyon érdekes, mert a jelenkor azt mondja, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz. És még egy utolsó idézet, mert egyes művekről is akadnak érdekes följegyzések: „Babits a Balázsolást rímben írta meg, de aztán mint oda nem illő cafrangot, letépte a sorok végéről a játékos csengést.” Lehetne sorolni tovább ilyen apró kis megjegyzéseket, amik egyrészt Babits-képünket is gazdagítják, másrészt amikből Illyésről is nagyon sok mindent megtudhatunk. Summa summarum, az ilyesfajta munkának az a lényege, értelme, hogy a jelentős írók munkásságának minden darabja meg kell hogy őrződjön, mert szerintem még egy újságcikk szava is fontos lehet. Ezekben is vannak fontos információk, és soha nem tudhatjuk, hogy ezekre mikor lehet majd szükség. Manapság viszonylag kevés becsülete van az ilyen jellegű munkálkodásnak, de nélkülözhetetlen. Az utóbbi évekből is több témát össze lehetne gyűjteni, hogy még élő, éppen élő kortársaktól mennyi fontos, nagyon fontos információt lehetne megtudni, például Radnóti Miklósról vagy Kormos Istvánról. Ferencz István: - Megtudhatnánk valamit arról, hogy miből adódott a magyar költők ellenérzése Babitscsal szemben? Vasy Géza: - Először abból adódott, hogy Babits irodalmi pápa volt, ez is egy magyarázat, és ő se szeretett mindenkit. Olyan hatalom összpontosult a kezében, ami sokszor egy minisztérium kezében sem. A rang. Aki a Nyugatban megjelenhetett, az rangnak számított. És a Baumgarten-díj. Aki megkapta, mint négyszer Illyés, annak az komoly segítség volt. Azt jelentette, hogy egy évig anyagi függetlenségben élhetett. Ettől függetlenül létezik a dicsőség. Nem kell visszamenni a harmincas évekhez, ha a mai világban körülnézünk, ugyanezt látjuk, most például két központi írószervezet van Magyarországon, a Magyar Írószövetség több mint 900 taggal és a Szépírók Társasága körülbelül 300 taggal. Másfél éve a kongresszusról a Népszabadság publicisztikájában az jelent meg, hogy a Magyar írószövetségben nincsenek jelentős írók. Pedig hát vannak. Egy hónapja az jelent meg egy újságcikkben, hogy a Magyar írószövetségben vannak tehetséges írók is. Nem sokan, de vannak. Meglepő, hogy mennyit foglalkoznak ezzel, tele vannak az újságok. József Attila miért írta meg azt a megbocsáthatatlan versét és tárgyi kritikai tanulmányát? Föllázadt a mester ellen, és később megbánta. Nagyon sokan föllázadtak, mert Babits nem volt annyira nyitott, mint amennyire egy kritikus szerkesztő nyitott tud lenni. De azt gondolom, hogy az irigység, az ellenszenv, a gyűlölet, a keserűség - hogy most se én kapok, miért nem kapok - is szerepet játszhatott. Már bocsánat, ahogy ma is. Miért nem én kapok József Attila-díjat, ha már elmúltam negyvenéves? És rohan fűhöz-fához, hogy már olyan régen kaptam díjat, most már Babérkoszorúra lenne szükségem. Sajnos, ilyeneket hall az ember. De most már annyival jobb a helyzet, hogy tizenhárom József Attila-díjat adnak át minden évben, a kuratórium az írószervezetek képviselőiből áll, minden évben az írószövetség is javasol tizenhármat. Abból a tizenháromból egy kapta meg a József Attila-díjat, mert leszavaztak minket, egyedül Kulin Ferenc kapta meg, mert úgy néz ki, hogy őt a Szépírók is szeretik. Ács Margit: Babits igazi tekintély volt. És nagyon kevés olyan művész, pláne fiatal művész akadt, akinek nem volt szüksége arra a biztatásra, amit az ő elismerése jelentett. Tudjuk, hogy például Kassák Lajos szögesen másféle művészeti elveket követett, mint Babits, mégis tőle várta a bizonyosságot a maga értékében, mohón várta az elismerés gesztusát. És azt hiszem, visszájára fordult a nagy tisztelet, ami Babitsot övezte. A lénye végül heves indulatot váltott ki a csalódott aspiránsokban, mert nem tudtak beletörődni az elismerés, a lovaggá ütés elmaradásába.. Vasy Géza: - Most még az is baj, hogy Babits hiú ember volt. Végül is, Babits miért ne lehetett volna hiú ember? Másrészt voltak elfogultságai, például a felesége versei iránt. Vagy Komjáthy Aladár: Miniköltő se volt, de hát Babits túlértékelte. Ha valaki megnézi a Nyugatban, amikor Babits debütált, nagyon sok gyenge írás van. Ahogy a mai folyóiratokban is, majd húsz év múlva, harminc év múlva látszik, hogy a többség elszürkül, esendővé válik. Nem bántani akarom a Nyugatot Persze, a másik költő, akit nem közöltek, mondhatja, hogy én azért ennél jobb vagyok. Ilyen verset én is tudok írni, mint a Török Sophie, de én miért nem jelenek meg, miért nem kapok elismerést, miért nem rólam írnak kritikát? Ez is nagyon fontos, hogy kiről írnak egy folyóiratba kritikát. Mert, ugye, vannak olyan művészek, akik azt mondják, mindegy, hogy mit írnak róla, csak írjanak. De a többség nem így gondolkodik. Méltatás kell. Babitsról a Nyugatban mindig méltatások jelentek meg, és a befogadásra, voltaképpen aki a kritikaírásra, esszéírásra képes volt, attól elvárták, hogy Babitsról tisztességes hangon írjon, nemcsak a Nyugatban, hanem bárhol másutt, tessék szépet mondani Babitsról. S az a szörnyű, hogy József Attila gyilkos kritikájában volt igazság, csak iszonyatosan túllőtt a célon, im 66