Mohi Sándor: Átmeneti idők. Mohi Sándor beszélgetései Huszárik Zoltánról (Budapest, 2021)
Kelecsényi László filmtörténész
124 Átmeneti idők többségének volt minőségérzéke. Egyszer egy kolléga mondta ezt egy vitában, hogy istenem, aki ezt a szar filmet csinálta, miért nem vonul vissza két-három évre, és néz magába. Mindenkinek, annak is, aki azt a szar filmet csinálta - bocsánat, hogy még egyszer mondom - volt minőségérzéke, de dolgozni akart, meg ebből élt, meg akarta az életszínvonalát tartani. Huszárik tehát kívülálló volt, és a zsenialitás védőburkába került bele egészen a Csontváry bemutatásáig. Ez körülbelül olyan eset - megint egy irodalmi példát hoznék -, mint Ottlik Géza és az Iskola a határon. Egyértelmű remekmű, lassan fogadják be, de ünnepük, hódolói támadnak, fiatal írók, és így tovább. És tudják, hogy készül a Buda, az Iskolának a folytatása. Sok-sok évig készült. Amikor folytatásokban megjelent, még akkor is odavoltak érte a hívők és a későbbi nem hívők. Megjelent a Buda ’93-ban, és a hódolók egy része leült, hogy ez nem is olyan jó. A Csontváryval ugyanez történt. A befogadásával. Hogy várták a csodát, és nem olyan csoda lett. Másképp lett belőle valami, mint a Szindbádból. Akkor kapta az erősen negatív megjegyzéseket. Elő lehetne ásni a korabeli kritikákat. Hogy képes lett volna-e Huszárik Zoli még valami nagyfilmet csinálni? A ’mi lenne, ha’ kérdésre soha nem lehet válaszolni, de szerintem még legalább egy hasonló nagy vállalkozás benne volt az életében, hiszen alig töltötte be az ötvenet, amikor sajnálatos módon elment közülünk. Valamire mindig készült. Lehet, hogy nagyon sokáig, nagyon görcsösen. 1980-ban már egyre romlottak az anyagi feltételek a filmgyárban, és aztán a nyolcvanas évek egésze egy mélyrepülés volt. Ezt tudom, mert átéltem. Valami még biztos benne sarjadt vagy szunnyadt, amiből egy nagy tervet megvalósíthatott volna. De mindenkinek van egy saját biológiai órája, azt hiszem, amit a sors rámér. Hogy Mozart harminchat év alatt alkotta meg azt a hatalmas, zseniális életművet. Krúdy Gyula ötvennégy és fél év alatt Jókai-méretű regénysorozatot és novellákat írt. Huszárik ezzel a 360 perces életművel teljes életet élt, és az életműve is teljes. Valahogy nincs hiányérzetem vele kapcsolatban. Adott egy példát, egy művészpéldát, hogy hogyan kell maximálisan ott lenni, akár még a saját életem, egészségem, agyam, szívem, zsigereim árán is. Terveztem, hogy írok Huszárik Zoltánról egy életrajzot. Szerződésem is volt a Magvető Kiadóval. Miután akkor már, mint filmírót, filmtörténészt ismertek, könyveim jelentek meg Cybulskiról, Latinovits Zoltánról, sikeresek is voltak ezek a kis életrajzok. Az első lelkesedésemben indultam neki ennek a tervnek. Legalább egy évig úgy gondoltam, hogy meg fogom csinálni. Elkezdtem véleményeket hallgatni, gyűjteni. Annyi negativitást tapasztaltam az ő megítélésében, mondok évszámot is, 1982-83 környékén, hogy úgy éreztem, én nem akarok ebbe belemászni. Nem akarok igazságot osztani. A kihátrálás másik oka az, hogy nem akartam mindig rossz végű, öngyilkos-gyanús vagy balesetben meghalt