Mórocz Gábor: Buda Ferenc - Közelképek Írókról (Budapest, 2020)
A kórótól az óceánig. Szempontok a Jön a jövő című vers értelmezéséhez
A KÓRÓTÓL AZ ÓCEÁNIG (még akkor is, ha a „jövő” és a kórót megszagoló „koplaló szamár” képzeteinek azonosítása kissé túl gyorsan, érdemi előkészítés nélkül történik), a negyedik sor már egyáltalán nem következik a szövegelőzményekből. A második versszak első sorára („Mi pillog messzi az után?”) ugyanez érvényes: logikai értelemben szintén nem vezethető le a megelőző verssorokból. Vagyis a költemény harmadik és negyedik sorát követően, egymás után kétszer is gondolati ugrás nehezíti a mű befogadását. A második és a harmadik strófa - laza egységet képező - nyolc sorában aztán már nem kerül sor ilyen „ugrásokra”, ennek ellenére nem értelmezhetők könnyen azok az összefüggések sem, amelyeket itt kellene kibontani a szövegből. A második versszak legfőbb nóvumát az adja, hogy explicit módon megjelenik benne a lírai én (az „elérem” és a „nem tudom” egyes szám első személyű igealakok ezt egyértelművé teszik). Az első strófa személytelen hangnemét tehát személyesség váltja fel. Ám éppen az „én” itteni, immár nyílt megmutatkozása kapcsán kezdhet el gondolkodni a befogadó azon, hogy nincs-e jelen valamifajta, félig-meddig rejtett „én-szerűség” már az első versszak első sorában is. Igaz, a sor végén szereplő „megszagol” ige a versben vonzat nélküli - de ez nem jelent-e hiányos szerkezetet? Nem arról van-e szó, hogy a „megszagol” igét valójában úgy kell érteni, hogy „megszagol engem”? Márpedig ha így lenne (és feltételezzük, hogy így is van), ha a jövő „engem” szagol meg, akkor nemcsak a szamár identifikálódik a jövővel, hanem „én” is azonossá válik a kóróval. Azzal a kóróval, amely „nem hajol”, hanem törik. * 205