Mórocz Gábor: Buda Ferenc - Közelképek Írókról (Budapest, 2020)
A kórótól az óceánig. Szempontok a Jön a jövő című vers értelmezéséhez
BUDA FERENC citromok”-at másképpen értelmezni?) tegező formájú megszólítása idegen a magyar költészet - Buda Ferenc által felvállalt - hagyományától. Arany, Petőfi, Ady, József Attila, de még Nagy László sem írt volna le hasonlót. (Pontosabban: József Attila egy szerelmi tematikájú költeményében, a Kalárisokban ugyan - provokatív módon - „megfeleltette egymásnak” a női nyakék és a báránygané képzeteit [„Klárisok a nyakadon, / [...] / Báránygané, / bárányganéj a havon.”], de odáig nem jutott el, hogy a vers beszélőjével meg is szólíttassa az utóbbit.) Aligha túlzás azt állítani, hogy ennél a - szinte már dadaizmusba hajló, végletesen groteszk és ironikus - két sornál merészebb, meghökkentőbb szöveghelyet nem nagyon találunk Buda életművében. Ugyanakkor nem lehetetlen logikus magyarázatot adni arra, hogyan kerülhetett bele ez a két sor a költeménybe. Csak Buda Ferenc fent már említett önéletrajzi művét, a Világ, világomat kell fellapozni hozzá, amelyben a szerző hosszan ír a kerékpározás iránti szenvedélyes szeretetéről. E prózai formájú vallomásban a nem létező ló motívuma is szerepel: „Engem [...] a puszta haszonelvűségen messzi túlmutató érzelmi kapcsolatok fűznek a kerékpárhoz. (Egyébként haszonelvűség szempontjából sem elhanyagolható az üzemanyagköltségen apránként megtakarítható nyereség.) Valami ilyesféle kezdetű mondattal folytathatnám: Ha már lovam nem lehetett... S nem is járnék távol az igazságtól. Kerékpáron haladva hasonló érzés fogja el az embert, mintha lóháton ülne: érzi a levegő áramlását maga körül, látja a környező tájat, s ha kellőképp átadja magát az élménynek, még a szabadság érzése is meglegyintheti. Talán az is jelent valamit, hogy egy-két arasznyival magasabban hordhatja a fejét, mint 208