Papp Endre: Döbrentei Kornél - Közelképek Írókról (Budapest, 2020)
Feltámadásra várva
FELTÁMADÁSRA VÁRVA zet erősítését, a sorskérdések felvetését, felelősségtudatra, áldozatvállalásra neveltek, írja Janus Pannoniusról, Zrínyiről, Balassiról, Csokonairól, Berzsenyiről, Vörösmartyról, Arany Jánosról, Illyésről. „Szent baleknak” nevezi Petőfit, Adyt, József Attilát és Nagy Lászlót, akik vélekedése szerint „a tisztaság, a megtisztítás megszállottjai” voltak. Weöresnél a szellemi szuverenitást hangsúlyozza. Megemlékezik a mártír Mansfeld Péterről és az ártatlanul elítélt és kivégzett Tóth Ilonáról. Külön kiemeli Gérecz Attilát, aki „igazi költő volt”, a jellem géniusza, mert „EGÉSZ LÉTEZÉSÉT adta aranyfedezetül a szavaknak”. Sorsában „testté jön az IGE”. Alakjában gondolat és cselekvés, írás és élet egységét látja megvalósulni, ahogyan Petőfiében is. Örök mintaként a szellemi kvalitás és az erkölcsi zsenialitás szétválaszthatatlanságát keresi az elődökben. Felmagasztosul 1956 vértanúsága. Kikezdhetetlen viszonyítási pont és hivatkozási bázis a jelen álságosnak tetsző demokráciájával szemben. „Bebizonyítottuk [tudniillik az ’56-os forradalmárok], képesek vagyunk kicsi népként hatalmas energiákat felszabadítani, újra hasonlítani 1100 éves önmagunkra, mint a Kárpát-medence meghatározó népére.”593 1956 a magyar nép erkölcsi csúcsteljesítménye volt, saját történelmi igazának felismerése és következetes vállalása. Az immár históriaivá magasztosult példa ismét csak morális fundamentumként kap helyet a gondolatrendszerben. Az örökös magyar széthúzással, a csalással, a képmutatással mint jellemző kortünettel, a „langyos kompromisszumokkal” szemben képvisel szilárd etikai alapot. Hagyománya örök távlat és feladat. Nagy-nagy tisztítótűzön kéne átmennie a nemzetnek és a mindenkori vezető elitnek, hogy eljusson ’56 valódi igazához, s így egy magát önvérével 593 Döbrentei, „Tegyünk ellene”, 195. 239