Papp Endre: Döbrentei Kornél - Közelképek Írókról (Budapest, 2020)
Egy örök romantikus
DÖBRENTEI KORNÉL számára a függetlenséget és önrendelkezést, morális tartást hordozó emberi minőségek elválaszthatatlanul hozzátartoznak az esztétikai minőséghez. Nála nincs Tart pour l’art - legfeljebb önmagával szemben elnézőbb -, egzisztenciális érdek nélküli tetszés: a mű értéke nem lehet független a személyes benyomástól és a múlt tekintélyétől. Bölcseleti elvonatkoztatásban ez azt jelenti, hogy ragaszkodik a szubsztanciális racionalitáshoz, azaz a magánvaló, önálló, változatlan lényeg elképzeléséhez. Az érték felismerésének komplexitása - tehát, hogy képes magába olvasztani az igazság tételezését, az erkölcsi helyénvalóság és a szép megítélésének társadalmi tudatformáit, sőt a világról felhalmozódott történelmi ismereteket is - kiegészül még egy transzcendentális természetű, bizonyos megnyilatkozásaiban már a vallási elragadtatottsággal rokon, misztikus élményiséggel. Petrás Mária művészetében például felismeri az új minőségű, „ronthatatlan” szépséget. Nála egybeesik talentum, jellemerősség, hit, tisztaság, kiválasztottság és rendíthetetlenség. „Isten hímpora a szépség”, olvasható az áradó líraiságú ítéletében, amely „a világba beleterebélyülő szabadság”. A krisztusi együttérzés jegyében fogant emberszeretetről van szó, szent fehér mágiáról, a Jó erőinek megidézéséről, hadrafoghatóságról, mert vissza akarja foglalni lelkünket és a hazát, a Földet a gonosztól.31 ízlése hátterében felsejlik a manicheizmus árnya, a jó és a rossz örök harcának dualitása. Saját irodalmi kánonja az irodalom erős társadalmiságán és eltéphetetlen nemzeti kötődésének hitén nyugszik: „Az elmúlt évszázadokban Janus Pannoniustól kezdve, Zrínyin, Balassin, Csokonain, Berzsenyin, Vörösmartyn, Petőfin, Aranyon át Adyig, József Attiláig, Illyésig, Nagy Lász 31 Vö. Döbrentei Kornél, „A remény jelképei”, in Júdás..., 280. 24