Papp Endre: Döbrentei Kornél - Közelképek Írókról (Budapest, 2020)
Egy örök romantikus
DÖBRENTEI KORNÉL Nem, nem az! Nem önmagában Döbrentei Kornél, a műveit autonóm akaratából megalkotó költő, a magyar művelődéstörténet „nagy alakja” a monografikus bemutatás célja. Már csak azért sem, mert a magyar kultúra panteonja mindig is csak félig vált készen, klasszikus érvényűvé csak egy-egy alakjában vált. Ki-be hurcolták a halottak szobrait, s ma már gyéren látogatott „kongó kolostor” maradva József Attilánál. Nincs egységes nemzeti kánon, s igény sincs rá, következésképpen kit érdekel ma már, hol lakott itt Döbrentei Kornél? (Többnyire Pestszentimrén, a Tünde utcában, ha valakit mégis...) Közhelyszerű igazság ma már, hogy az irodalmi mű nem egy életút illusztrációja. A műre koncentráló modern művészetbefogadás is visszaszorult mára. Nem a műből, annak bonyolult struktúrájából származik elsődlegesen a jelentés, hanem a befogadásból, a szerző és értelmező kulturális meghatározottságából, a mű közvetítette interakciójából - szélsőséges esetben a művészetfelhasználó önkényes céljaiból. (Ettől a gondolatjel utáni veszélytől itt és most nem kell tartani.) A költő közös nemzeti kulturális önszemléletünk megértése miatt kerül terítékre mint nemes vad. Nem arra tör a bemutatás és a magyarázat, hogy „megfejtse” a „mester” művészi nyelvébe kódolt gondolatait és azok igazságát hirdesse, hanem hozzásegítsen a verseivel-írásaival való szembesülésben tisztábban látni azt a kulturális megelőzöttséget, mely önazonosságunk szerves része. A megértés végső soron identitástételezés. Az életrajzi adalékok azért nélkülözhetetlenek esetünkben, mert létrehívó okai az önbemutatást következetesen végigkísérő panasznak. Hol kezdődött? 30