Petrik Béla: Borbándi Gyula. Egy sors a küldetés és szolgálat jegyében (Budapest, 2020)
III. fejezet
4. A folyóirat-nyomtatástól a forradalomig hazai visszhangja. Noha tele volt meglepő és vitatható részletekkel”.121 12 123 Véleménye szerint a magyar emigrációnak tisztáznia kellett volna, hogyan értékeli Nagy Imre magyarországi fellépését és politikáját, az otthoni politikai vezetésben végbement 1953-as változásokat. Borbándi - Kovács Imre mellett, aki az 1954-es Új kurzus Magyarországon 122 című írásában az elsők között vetette fel a Nagy Imre-féle politika újdonságát, gondolatainak a korábbiakétól eltérő hangnemét, sürgette az emigrációt, hogy ezekre az új jelenségekre és fejleményekre adjon választ, alakítsa ki álláspontját. A Látóhatár szerkesztői — bár elkötelezett és meggyőződéses hívei voltak a népi mozgalomnak — soha nem látott politikai toleranciát tanúsítva biztosítottak fórumot a tőlük sokszor idegen nézeteknek is. Helyet adtak Lesznai Anna Rontás című írásának, Fejtő Ferenc József Attiláról írott megemlékezésének, Schöpflin Gyula Az illegális kommunista mozgalom történetéről, vagy Barankovics István haladás és a keresztény politika viszonyáról írott Szabó Zoltán szerint elviselhetetlenül - hosszú tanulmányának, ismertették Sulyok Dezső A magyar tragédia című könyvét, melyhez Vészy Mátyás elismerően, Borbándi Gyula pedig csalódottan és — bár a könyv erényeit is elismerte — Sulyoknak a demokratikus politikai mozgalmakról vallott értékelését visszautasítva írt kritikát. A folyóirat rendszeresen biztosított teret irodalmi-politikai vitáknak — a lap felépítése véglegesült és letisztult. Borbándi a történelmi, politikai és kritikai írások szerkesztéséért és elhelyezéséért volt felelős, azaz lényegében a lap szellemi, gondolati irányvonaláért. 1954 tavaszán ismét az Egyesült Államokba utazott a SZER központjába amerikai papírjainak megújításáért. A hivatalos utat, ahogy minden utazását később is, felhasználta arra, hogy amerikai barátaival találkozzon, így Kovács Imrével, Molnár Józseffel, Borsody Istvánnal, S. Szabó Pállal, Varga Bélával, Pfeiffer Zoltánnal, meglátogatta Márai Sándort, sőt Jászi Oszkárt is. Jászival való találkozása mély nyomot hagyott benne, hiszen addig is becsülte írásait, gondolatai hatottak történelemszemléletére, de a személyes találkozásuk során meggyőződhetett arról is, hogy Jászi a Látóhatárt a saját szellemi fórumának tekintette, a „mi folyóiratunkként” emlegette, azt „az egyetlen komoly, nívós, erkölcsi szilárdságú magyar nyelvű folyóiratnak” nevezte, s hogy a folyóirat motorját képező népieket a legjobb magyar hagyományok folytatóiként tartotta számon.125 A szerkesztők megbecsülését jelezte a következő év elején, Jászi nyolcvanadik születésnapjára, a magyar 121 Borbándi Gyula, „Az engedményes politika és az elmélet: Ideológiai zűrzavar a Magyar Dolgozók Pártjában”, Látóhatár, 4. sz. (1954): 239. 122 Kovács Imre, „Új kurzus Magyarországon”, Látóhatár, 6. sz. (1954): 123 Borbándi, Két világban..., 273. [75]