Pintér Judit: Mesterek és hazák. Írások a magyar és olasz film/kultúráról (Budapest, 2022)
Mesterek - magyarok
84 A TÖRTÉNELEM ÉS A KÉPEK SODRÁSÁBAN Sára Sándor (1933-2019) Sára Sándor élete és művészete kivételesen gazdag és változatos. Rendezőként a kísérleti etűdtől a lírai szociográfiáig, a szatirikus jelenkori parabolától a történelmi és a legújabb kori társadalmi igazságtalanságok ellen tiltakozó játékfilmekig meg a tabudöntő „beszélő fejes” riport-dokumentumfilmekig sok minden egymás mellé kerül benne. Az operatőri életmű is legalább ennyire gazdag és változatos, hiszen ahány rendezőpartnere volt Gaál Istvántól Kósa Ferencen, Huszárik Zoltánon, Kardos Ferencen át Szabó Istvánig vagy Ranódy Lászlóig -, annyi képi stílust teremtett. Ennek a nemcsak művészi, hanem közéleti szempontból is jelentős, a 20. századi történelem eseményeitől, politikai és társadalmi változásaitól meghatározott, és azokra mindig érzékenyen rezonáló életműnek a „nehézsorsúak” arcát nemcsak Magyarországon, hanem Indiában is megörökítő fotók és a Duna Televízió című „mozi” képei is a szerves részét alkotják. Az operatőrként már a Pályamunkások című 1957-es, Gaál István rendezte közös vizsgafilmmel ismertté vált Sára Sándor első olyan alkotása, amelyet ő maga írt, fényképezett, rendezett és vágott, a Virágot a napnak című kísérleti film volt 1960-ban. Az áthatolhatatlannak tűnő palánk árnyékában pusztulásra ítélt, ám az apró réseken beszűrődő napfénybe kapaszkodó, annak erejétől mégis életben maradó, szárba szökkenő és kiviruló növény allegorikus története tulajdonképpen nemcsak Sára formateremtő kísérletező kedvvel, kivételes erejű képi látásmóddal és dacos tenni akarással párosuló, szociálisan elkötelezett művészetének, hanem akár egész nemzedékének, sőt a hatvanas évek első felében nemzetközi rangot kivívott „új magyar filmművészetnek” is a jelképe lehet. Noha a palánk (avagy Kovács András 1967-es filmje szimbolikus címével szólva, a „falak”) lebontására nem volt mód, de az ötvenes évekkel ellentétben most már legalább