Szegő György: Műleírás. Válogatott művészeti, építészeti írások 2008-2020 (Budapest, 2020)
Színházi írások
SZÍNHÁZI ÍRÁSOK 2014-ünk szarkasztikus látlelete. A szinte vásári mutogató képeiként végtelenül szikárra „beállított” látványokba a szereplők is beállnak. Arcjátékukat kimerevítve pózolnak, egy régi játékstílust idéznek fel. Arcfestésükhöz hasonlóan jelmezeik paszpóljai is karikaturisztikusak. Néhány tárgy és bútor szinte a Wiener Werkstätte iparművészetének paródiája, amit a világítási effektlámpák, vonalizzók tesznek kortárssá. Wilson emlékezetünkbe vési például a bordélyból fényváltással a vonat díszletének sziluettlátványává változó transzparens kulisszát. A képek mögött egy-egy operafóliára háttérként vetített elszínezett, nyomasztó fotóval a természet pusztulását, az egész világ égését érzékeltetni tudja. Az előadás nyelve képnyelv. A beszéd többnyelvű, amiben meghatározó Sona tervena dermesztő, teátrálisan szép, a lélektelen katonai parancsnyelv és a statisztikai közlemények hatását idéző német intonációja. Nekünk, magyarországi nézőknek természetesen az egyik legerősebb citátum József Attila Íme, hát megleltem hazámat verssorainak töredezett megjelenítése, Eszenyi Enikő egyik erős pillanata a sok közül az ő figurája is meghatározó építőelem. Amúgy mindenki precízen hozza a cseh színház tradícióit, a pantomim és a laterna magica követelte precíz játékstílust. Robert Wilsonnak sikerül valami közép-európai lényeget megragadnia. Két saját élményem a „lényegekről”: egy „keleti” és egy „nyugati”. 1976 nyarán a Katona Ferenc vezette Művészeti Hetekhez szerződtem. Az első őszön eljött az álomi pillanat: a Ljubimov által akkor már jó évtizede alapított moszkvai Taganka Színház vendégjátékát fogadhattam szcenikusként az Operettszínházban. Két színháztörténeti előadást hoztak. Rám sorsfordító módon hatott a David Borovszkij tervezte Hamlet-díszlet, az előadás egyik „főszereplője”. A másik feledhetetlen élmény a színészkirály, Viszockij játéka volt a címszerepben. Azaz inkább úgy fogalmaznék, hogy a két „leg”, színész és a színpadterv egyszerű gépezete összefonódott. A hatalom üzemét egy mozgékony ipari híddaru működtette. Erről omlott alá a nehéz, földbarna, hol megtorpanó, hol nekilendülő, forgó, sprőd óriáskárpit. Mindent és mindenkit elsöprő, dinamikus látványdramaturgia. Akkor is, amikor trónt formázott, és akkor is, amikor épp a hallgatózó Poloniust veszejtő függönyt adta. A darukezelő és Viszockij együtt éltek, amint az ámuló közönség sem tudott szabadulni a gép hatása alól. Én sem. Hamarosan Kaposvárra vitt a jó sorsom, ahol próbáltam meghonosítani a Borovszkij-Szvoboda féle színpadi akcionizmust. A másik alapélmény: a kaposvári társulattal néhány évvel később Berlinben vendégszerepeltünk. Akkor már videón is lehetett követni, mi van a világban. Láttam már Bob Wilson (szintén 1976-os) Einstein on the Beach című, Philip 386