Szekfü András: Így filmeztünk 2. Válogatás fél évszázad magyar filmtörténeti interjúiból (Budapest, 2019)
Gábor Pál (1932-1987): "Kivéve azt a három embert, akik a valóságban is börtönbe kerültek"
„Kivéve azt a három embert, akik a valóságban is börtönbe kerültek.' 211 magam a magyar szakra, de az olaszról szó sem volt. Időközben jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, de anyám azt mondta, hogy édes fiam, legyen először egy diploma a kezedben, aztán elmehetsz bohócnak. Színházrendezőnek jelentkeztél? Igen, de nem vettek föl. Mivel a bölcsészkari diploma egy év gyakorlathoz volt kötve, elmentem a magyaróvári gimnáziumba egy évig tanítani. Onnan adtam be újra a felvételi kérelmemet, akkor már filmrendezőnek. Délelőtt érettségiztettem, délután gyorsan felutaztam Pestre, és felvételiztem. Miért mentél akkor már filmrendezőnek? Akkor már valamivel érettebben gondolkoztam, és egyszerűen abból a meggondolásból, hogy ide át tudom menteni az elsorvadt vagy elvesztett ambícióimat és illúzióimat. Ugyanis az írás mellett még volt egy elsorvadt képességem; festegettem és rajzoltam, néhány nyáron át az öreg Csók István mellett dolgozgattam. Érthetően összekeveredtek az illúziók, és hát egy bölcsészkari felkészültség után az ember helyesebben tudja rendezgetni a dolgait. Pontosan látja, mi az, ami benne értékes és értékesíthető. Bizonyos filmelmélettel utolsó éves koromban már foglalkoztam, így lassan sodródtam ahhoz a felismeréshez, hogy ezeket a képességeket a filmben sűrítve felhasználhatom. Mit értesz azon, hogy bizonyos filmelmélettel foglalkoztál? Beszerezted, amit magyarul be lehetett szerezni? Ami akkor beszerezhető volt, olaszokat is. Volt egy nagyon jó barátom, Papp István, aki a Széchényi Könyvtár fejlesztési osztályának volt az igazgatója. Próbálta megszerezni a fellelhető könyveket. Mibe tudtad magad beleolvasni? A neorealizmus és környékébe? Igen. Sajnos sokáig nem tudtam szabadulni tőle. Nyomasztó volt? Igen. Ezt éreztem a pályafutásomon. A filmek is ennyire lenyűgözőek voltak? Alapélményként maradtak bennem, hiszen ez egybeesett a neorealizmus nagy korszakával. Tehát egyszerre kaptam spontán élményt nézőként, és ráadásul kaptam az elméletét. Ez volt az iskolám, amely túl drasztikusan bukott meg számomra, mert ez pont akkor történt, amikor a pályámat elkezdtem. A neorealizmust egyrészt tudatosan buktatták meg, másrészt hangosan bukott meg, mert az utolsó csepp vérükig védelmezték magukat. Szóval harcban esett el. Ebből a szempontból sokkal szerencsésebb volt a későbbi generáció, amelynek tagjai, Szabó Pista, Kardos Feri és a többiek az évfolyamtársaim voltak. Ők ugyanezt az alapélményt a nouvelle vague-ban találták meg. És a nouvelle vague inkább feloldódott, minthogy megbukott volna. A nouvelle vague a kommercializálódásban szépen szertefoszlott, harc nélkül.