Szekfü András: Így filmeztünk 2. Válogatás fél évszázad magyar filmtörténeti interjúiból (Budapest, 2019)
Szabó István (1938): "Ez az a pillanat, amit csak filmen lehet megmutatni"
„Ez az a pillanat, amit csak filmen lehet megmutatni" 259 Esterházy azt mondta, hogy alanyban és állítmányban kell gondolkodni. Valószínűleg ezt így lehetne lefordítani. Milyen fény esik mire, honnan látjuk? Mindig mindent meg lehet nézni innen, onnan, amonnan. Honnan fontos nézni, honnan érdemes nézni? Egyszer beszélgettem Erland Josephsonnal, aki Bergman egyik első számú színésze volt, és azt kérdeztem tőle, hogy ti azért beszéltem többes számban, mert Liv Ullmannra, Bibi Anderssonra, Harriet Anderssonra és őrá gondoltam - ti mindig minden filmben nagyon jók vagytok, de amikor Bergmannal dolgoztok, akkor egyszerűen zseniálisak. Mit mond nektek Bergman, hogy ti egyszer csak ennyire mélységesen ki tudjátok hozni magatokból azt, amit. Erland a következőt válaszolta: Bergman nem mond semmit, de Bergman az egyetlen olyan rendező az általam ismertek között, aki mindig oda teszi a kamerát, ahonnan pontosan látni, hogy mi milyen jók vagyunk. Ez egy nagyon-nagyon pontos válasz, mert ha a rendező ki akar valamit fejezni, akkor pont oda kell tenni a kamerát, ahonnan látszik, amit mondani akar. Ahonnan látszik, hogy ők milyen jók. Na, most ez nem egyszerű dolog, mert ez, meg ez teljesen különböző dolgok, nem beszélve erről vagy erről. [Szabó István az ujjával képkivágást és különböző irányokat mutat a saját arcán.] Itt millimétereken múlik az, hogy a szeme fénye látszik-e a színésznek. Az a pillanat, amikor egy szerelmes kislány meglátja a fiút egy másik lánnyal beszélgetni, és a szerelmes tekintetében megjelenik a féltékenység, ez a pillanat, amit csak filmen lehet megmutatni, mert lefesteni nem lehet, mert vagy a szerelem az állapot, vagy a féltékenység az állapot. Színházban nem lehet megmutatni, mert nem látod a tekintetét a színésznek a negyedik sorból vagy az erkélyről. Csak filmen lehet láttatni. Tehát hogy az a pillanat látsszon, amikor megtörténik az érzelem vagy egy gondolat megváltozása, ahhoz az kell, hogy a szeme fényét, ahol látható, amint megszületnek az érzelmek és a gondolatok, meg tudjuk mutatni, ehhez pedig nagyon el kell találni, hova teszi az ember a kamerát. Azt hiszem, ez volt az egyik legnagyobb instrukció, amit valaha embertől kaptam... Tehát Koltaival megtaláltatok egy új világítást, egy új képszerkezetet, te pedig megpróbáltad odatenni a kamerát. És Vermeer Szőllősy Éván keresztül, Bergman Erlandon keresztül, József Attila, Arany János, Petőfi Gyürey Vera elemzésével, Máriássy Félix - szóval ez egy lánc, amiben vannak különböző láncszemek, és ha szerencséje van az embernek, akkor észreveszi ezeket a láncszemeket, és tanul belőle. Ennyi. Azért kellett ez a '44-es kor és az üldözött szereplő, mert ezt az extrém összezártságot ebben az időben tudtad megtalálni? Igen, az összezártságra volt szükség. Nem, nem, többet szeretnék mondani. Az összezártságot, az életveszélyt, a szorongást, a félelmet, a bizalmatlanságot