Szekfü András: Így filmeztünk 2. Válogatás fél évszázad magyar filmtörténeti interjúiból (Budapest, 2019)
Gulyás Gyula (1944): "Ami az egészet, mint egy villámfény, megvilágítja"
322 Gulyás Gyula (1944) pedig átvállaltuk. Teljesítettük is öt egész estés részben. A korabeli dokumentumfilmeken, meg az úgynevezett dokumentumstúdiónak [HDF] az alkotásain röhögni lehet. Pontosan olyanok voltak, mint az összes híradó: szerkesztettek, előtanulmányozottak, kommentárokkal, zenével, fene tudja, milyen akusztikus kíséretekkel varázsolták szebbnél szebbre a „láthatatlant”. Gondolkodtatok-e azon, hogy amit csináltok, az vajon a valóságot tükrözi-e, egyáltalán mi az, hogy valóság? A filmezésetek mennyiben befolyásolja a valóságot? A Penészlek-film címe a következő volt: Valóság síppal, dobbal, avagy tűzön, vízen át. Ez utal arra, hogy óhatatlanul valami csinnadratta a filmkészítés, még ilyen minimalizált és fél-amatőr stábbal is. Nekünk arra nem volt lehetőségünk, hogy a hang is jó minőségű legyen, tehát különböző helyekről, a rádiótól, az MTA néprajzi kutatócsoportjáig szereztünk - mondanom sem kell, hogy illegálisan - kölcsönbe magunkat. A szalagokat meg tudtuk fizetni, de az utazástól kezdve az ott-tartózkodásig minden nagyon kimerítette az anyagi erőnket. Nem tudom, volt-e módod a csodálatra méltó régi 35 mm-es kamerán átnézni, amikor az tényleg töltve van nyersanyaggal. Az gyakorlatilag olyan homályos kép volt, hogy csak az operatőr tudott annak alapján dolgozni. És az operatőr ezeket az árnyjátékokat bűvölte. Történetesen elég sok mindent olvastam, meg jártam már csak dacból is a József Attila Szabadegyetemre, az Egyetemi Színpadon is működött pár klub, ahol nyílt viták is övezték a bemutatást. De volt egy mesterem, egy öreg amatőrfilmes, akit soha nem tudtam és nem tudok azóta sem elfelejteni, mert ő tanította meg nekem az ábécét. Bundics Zoli bácsi? így van, aki egyszerű optikus volt a Gamma Művekben, de ahhoz is hihetetlenül értett, hogy előhívott, gépeket javított és meg is bízott ilyen feladatokkal, tehát én neki legalább annyit köszönhetek, mint az első tanítómnak. Én is próbáltam őt ezért Pudovkintól Kracauerig különböző könyvekkel traktálni. De aztán kiderült, ezek kicsit súlyos ajándékok voltak. Visszatérve az eredeti kérdésre... Nyilvánvalóan azt kell mondani a mai eszünkkel, hogy a valóság lenyomatát filmezhettük, de azért annyiban mégiscsak valóságos volt, hogy nem mi árasztottuk el az utcákat locsológépekkel, derékig sárral, hogy a kerítésbe kapaszkodva tudjunk kúszni. Széken például egyszer beleestem egy földomlásba, két napig mostak, olyan sáros voltam. A kerítések fűzfafonadékból voltak, teljesen archaikusak az építmények is, paticsfalúak, a tetejük nádtető. De az egész rothadt, a szegénység tartotta össze. Ezek valóságos elemek voltak. Egy nagynevű erdélyi valaki azt mondta, hogy a széki filmben mi beöltöztettük a parasztokat. Pedig erdélyi volt, könnyen ellenőrizhette volna. Nem is volt fogalma róla, hogy Szék község hol van. De ha nekünk annyi pénzünk lett volna,