Szekfü András: Így filmeztünk 3. Jancsó és köre (Budapest, 2021)
Első interjú Jancsó Miklóssal (1921-2014). Kötések és oldások
45 Kötések és oldások Annyira, hogy híradóriporthoz forgatókönyvet kellett csinálni, azt el kellett fogadni. Megtárgyalta egy művészeti tanács. Eldöntötték, hogy mi legyen benne, előzőleg. Ebben nőttünk fel, aztán ’53 táján, Nagy Imre első kormánya idején kezdtünk újra tájékozódni. Nem nagyon voltak dolgok. Újraolvastuk Balázs Bélát, Pudovkinnak azt a könyvét, ami már 1945 előtt megjelent. Sz. A.: A film technikája. F. B.: Találkoztál vele, amikor itt volt? J. M.: Igen, de csak futtában vagy háromszor, ő játékfilmügyekben járt itt. Sz. A.: Irodalomban mi érdekelt akkor benneteket? J. M.: Az élő irodalom - amennyiben élőnek lehetett nevezni azt az irodalmat - nem nagyon. Engem speciel nem nagyon érdekelt, egy-két költőt kivéve. Akkor újra kezdtem Móriczot felfedezni, és olvasni. Újraolvastam a Kelet Népét, mert megszereztem az évfolyamot. Új móricziánus voltam. Sarkadit szerettem, Juhászt. Sz. A.: Külföldiben? J. M.: Azt hiszem, Thomas Mannt olvastam. Elég sokat. Sz. A.: A Hemingway-hatás, amiről már beszéltél egy-két helyen? J. M.: Hemingwayről alig tudtam. Tudtam, hogy kicsoda. Azt hiszem, az Akiért a harang szólt olvastam még elég korán. De akkor nem fogott meg annyira, mint később. Hogy egész pontosan mikor érdekelt annyira ő, azt nem tudom megmondani. Azt hiszem, inkább 1958 táján. Sz. A.: Van egy beszélgetésed Zsugánnal, ami magyarul meg sem jelent, csak a Hungarofilm Bulletinben, abban egy csomó történelmi műre hivatkozol, Flaviustól kezdve. Érdeklődsz te ilyen szinten is a történelem iránt? Vagy csak mint egy regényt olvasod? J. M.: Nem csak mint egy regényt. Annyira, hogy tulajdonképpen már nem is tudok mást olvasni, csak ezeket. Csak klasszikusokat tudok olvasni, nem tudom, miért. Rettenetesen ingerel a modern próza. Tényleg alig tudok elolvasni modern művet. Nem tudom, miért. Az az érzésem, hogy egyfelől túl csináltak, másfelől nem elég őszinték. Most nem egyszerűen a sajátjainkra vonatkozik ez. Az egész világban. Számomra semmi újat nem tud adni. Az egész francia új regény végtelenül idegesít. Blődségnek tartom. Az időfelbontásnak ezt a formáját, amit előttük már néhány úr kitalált, majdnem jobban, de ugyanazt egy ilyen amerikais szárazságra véve nem tudom befogadni. Hernádi mindig röhög rajtam, hogy ilyen hülye barbár vagyok. Ez azért is van, mert állandóan vitatkozunk az ő dolgain is. F. B.: Hernádit tudod olvasni? J. M.: Hernádi nekem mást jelent, mert minden sora nekem többjelentésű. Persze nem értem a képeit - szóval nem tudom, mi ez. Ezek a művek számomra nem jelentenek egységet. Amikor József Attilát fölfedeztem, elég korán, még 1945 előtt, akkor az adott egy revelációt. Szóval azok a majdnem őrült képek nekem