Szekfü András: Így filmeztünk. Válogatás fél évszázad magyar filmtörténeti interjúiból (Budapest, 2018)
Kovács András (1925-2017): A fődramaturg libákat kerget
A fődramaturg libákat kerget 233 Nem volt túl nagy kockázat, mert éreztük, hogy mi itthon vagyunk. Tehát hogy a rendőrség vagy a hadsereg vagy egyáltalán a hatalom bennünket véd az amerikaiakkal szemben. Ez olyan élmény, ami fontosabb akárhány óránál, ahol egy pasas előadja, mi az, hogy forradalom. Nem hiszem, hogy intézményesen meg lehetne szervezni, hogy az emberek ilyen élményekben részesüljenek. Épp az a lényege, hogy csinálták, nem pedig valaki azt mondta, hogy na, most lehet csinálni. Egy szervezett társadalomban nem úgy kell megszervezni a társadalmat, hogy megszállunk egy épületet. Ez mint forma, bár ismert külföldön, de nem valószínű, hogy célravezető Magyarországon. Egy csomó dolog lehet véleményem szerint a fiatalok életében, amit rájuk lehet bízni. Az ilyen akciók akkor jönnek - most gondolok az egyetem-megszállásokra -, amikor nincs meg a folyamatosság, és nem tudnak semmiféle közösséget vállalni a fiatalok avval az egyházzal vagy az egyetemmel. Tehát ilyenkor jön mindig a szakítás. A forradalom lehet egy olyan folyamat, amelyik nem ilyen látványos gesztusokból áll, sőt azt hiszem, hogy adott esetben, mondjuk, ami Magyarországon van, nyilvánvaló, hogy más formákat talál. De kezdve a legjelentéktelenebb dolgoktól, tehát attól, hogy ők hogyan rendezik be a maguk életét a kollégiumban, az egyetemen, hogy abba beleszólásuk legyen, hogy mit tanuljanak és milyen módszerrel, és hogy választási lehetőség legyen arra, hogy kitől tanulnak, tehát hogy párhuzamos előadások legyenek bizonyos dolgokról, ettől egészen addig, hogy a társadalomban bizonyos akciókat végrehajtsanak. Én azt forradalmi cselekvésnek tartom, amit a szegedi fiatalok még a harmincas években csináltak. Nem volt semmi látványos, nem foglaltak el semmit, csak összeállt József Attila meg Ortutay Gyula meg Hont Ferenc, Radnóti Miklós, és járták a környező falvakat. Ezt már mondtam az Egyetemi Színpadon is, és például itt vannak a filmklubok, miért nem áll össze húsz-harminc egyetemista, és mondják azt, hogy ők pedig a filmklub-mozgalmat megcsinálják. És akkor elkezdik csinálni, elkezdenek Pesten is meg máshol is klubokat szervezni. Mi annak idején szerveztünk kollégiumokat, tehát szerintem ennek meg lehetne találni a formáját. Egy csomó nyitott kérdés van a társadalom életében, egy csomó vita, kezdve attól, hogy milyen legyen az életforma, a lakásépítkezés tendenciái. Ami ránk tartozik, felnőttekre, hogy mi ezt igényeljük, és megadjuk rá a lehetőségeket. De ez szerintem szükséges, mert ha elbátortalanítják a fiatalokat, akkor rezignáltság jön. Az ilyesmi totálisan hiányzik a mai egyetemi rendszerünkből. Totálisan hiányzik. Igen. Azért is beszélek erről, mert a következő filmemnek ez lesz a témája.