Szilágyi István: A hóhér könnyei (Budapest, 2021)
Ahány írás, annyi műfaji kísérletezés, annyi változatosság az elbeszélés formáiban, stílusában, nyelvében. Java részüket az Utunk évkönyvei őrizték. A hóhér könnyeit is, a minap megjelent regény, a Rákóczi-szabadságharc körüli időket idéző Messze üill a láthatáron előzményét. De a Hadban is rokonítható a reformáció korabeli katonai és eszmei csatározásokat bemutató Hollósdért. Az emlékezés göröngyein egy félbehagyott regény részlete, középpontban Erdély 1918-as román megszállásával. A végállomáson leszállsz időn kívüli példázat egy segítségre, megértésre szoruló vak öregasszonyt körülvevő közönyről. A Nagyapám nem huligán úgy bontja fel egy iskolás fiú és igazgatója dialógusait, hogy az előbbi szavaiból lehet következtetni az utóbbi kérdéseire az egyébként jelentéktelen ügyben. A Víkend gyári jelenetei és falusi életképei két érettségizett fiatal távlatvesztéséhez és önáltató „fellegjárásához” szolgálnak háttérül. A Karácsony Menyében esszériport Tőkés László elhurcolásáról s a Ceausescu-diktatúra végnapjairól. A Higgyünk a csodában? pedig példázat egy mókusféléről, amelyik visszahátrál a segíteni akarók elől, életét is kockáztatva a maga ura akar lenni. Ahány írás, annyi szín a nyelvben, az archaikustól és a tájnyelvitől a halandzsáig és a szlengig.