Szilágyi István: Messze túl a láthatáron (Budapest, 2020)
Itt van végre Szilágyi István új regénye! Alapötlete „nagyszerű kisregényén”, A hóhér könnyein nyugszik, szerkezete viszont a Hollóidőre hasonlít, amennyiben két részből áll. Az első annak a Tompay Wajtha Mátyásnak az Emlékirata, aki II. Rákóczi Ferenc legfőbb szekretáriusa, s az ő kérésére jegyzi föl a kuruc „zajdulás” végnapjainak eseményeit. Emlékezete végül egy titokhoz tapad: ki volt az az ismeretlen lovas, akivel eltűnt felesége útnak indult, híve annak a hamisított levélnek, amely szerint várja őt a fejedelem táborában. A második részben, úgy harminc évvel később vármegyei főbíróként jelenik meg Tompay, hogy jegyzője vagy szolgabírója társaságában felelevenítse „törvénylátásának” eseteit. Babonákról, hiedelmekről, boszorkányos praktikákról esik szó, szinte stúdiumszerűen, Platón dialógusainak módján, gyakran „csupa csúfondár” kedvvel. Az évődő, néha önmagába is belemardosó főbíró mindegyre azon vívódik, vajon igazságtevői igyekezetére miként tekint az Isten. Hogy az ítélkezés gondja senkivel sem osztható meg, ezt éppúgy gyötrelmesnek érzi, mint azt, ami tragikus elhatározásra vezeti, miután megvilágosodott előtte a rabló lovas kiléte.