Szilágyi istván: Távolodó jégtáblákon (Budapest, 2023)
„Olvadáskor megpattan a jégpáncél, a folyó zajlani kezd. A jégtáblák egy része rohan a sodrással, mások nehezen szakadnak el a partoktól, elmaradoznak, távolodnak a többitől. Valahogy így néz ki ma Európa keleti térsége. Mi sem természetesebb, mondhatnánk, hiszen a tegnapi együvétartozást a dermesztő Szarmata tél, vagy még inkább a szibériai biztosította másfél emberöltőnyi időre. Miután hát elkezdődött a zajlás, halad, sodródik mindenik saját ereje és vonzódása szerint új hovatartozások felé. Igen, ez bizonyára így természetes, a baj csak az, hogy a magyarság anyaországtól elszakadt nemzetrészei más-más jégtáblákon egyensúlyoznak, inognak, nagyobb részük ama elmaradozókon, távolodókon. A törésvonalak persze rég kirajzolódtak, előrevetítődtek még az első világháborút követően, mikor az ország területének kétharmada elveszett. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján viszont, amikor a legutóbbi zajdulásra sor került, és szabadabban mozoghattunk, úgy gondoltuk, szorosabbra húzhatókká válnak szellemi együvé tartozásunk szálai, függetlenül attól, hogy hol cövekelődtek országhatárok közénk - reménykedni kezdtünk, ezzel, ha föl nem is oldódnak, ám az ezredvégre valamelyest enyhítődni fognak azok a bizonyos Trianon-traumák. (Szilágyi István)