Tóth Péter Pál: A Gulyás testvérek (Budapest, 2017)
Közös filmek
162 KÖZÖS FILMEK Gulyásékra is. Ebből keletkezhetett ez a nyilvános becsületsértéssel felérő megállapítás.228 Az egyébként is kínos eset az Olasz Nagykövetség egyik fogadásán bontakozott ki, mikor is a vérmes irodalmár, nem suttogva, nem négyszemközt egy nyomdafestéket csakugyan nem tűrő, primitív, és ebben az esetben tényleg rasszista kifejezéssel 229 illette az általa egyszer már nyilvánosan és alaptalanul megalázott filmrendezőt. Gulyás Gyula másnap levélben szólította fel az írót, hogy az ismétlődő inszinuációk helyett valljon színt: „Tegnapi arcátlan és szégyenletes viselkedésed után nyomatékosan felszólítunk, hogy tedd végre közzé nyomtatásban is a Málenkij robottal kapcsolatos valódi kifogásaidat, melyeket eddig csak szűk társaságban mertél terjeszteni.” Az 1990. június 5-én kelt levelet Gulyás János és Horváth Iván irodalomtörténész, a film dramaturgja is aláírta. Utóbbi ekkor küldte el neki azt a még a Filmszemle idején fogalmazott, de el nem küldött levelét, amelyben Kornist szembesíti vállalhatatlan kijelentéseivel („Az antiszemitizmus vádja a legsúlyosabb vádak egyike, persze, ha nem antiszemitát ér. A Gulyás-fivérektől az antiszemitizmus az elképzelhető legtávolabb áll.”) és vállalhatatlan magatartásával („Én megpróbáltalak rábeszélni arra, hogy vitatkozzunk a dologról [ti. a filmről]. Azt mondtam, hogy tartozol megadni Gulyáséknak ezt a lehetőséget. Te elzárkóztál a vita elől. Sőt tovább is mentél. Úgy viselkedtél, mintha Gulyásék és én attól tartanánk, hogy megírod és nyomtatásban is közlöd nézetedet. Mérlegelted, hogy ne ejtsd-e nagylelkűen ezt a lehetőséget, majd haragosan úgy döntöttél, hogy mégis megírod a dolgot. Ez fenyegetés volt, holott mi csak arra kértünk, hogy ülj le velünk vitatkozni.”).230 Az író nem valamely a Filmszemle nyilvánosságához mérhető orgánumban, hanem egy néhány soros magánlevélben reagált: „Kedves Gulyás! A követségi fogadáson tanúsított magatartásomért megkövetlek. Leveledet azonban bontatlanul visszaküldöm, mivel veled és ügyeiddel ezután soha foglalkozni nem kívánok. Isten engem úgy segéljen. Kornis Mihály, 1990 június 12” (a közlés betűhív). Ez a kellemetlen, elszomorítóan provinciális affér nem független a közegtől, amelyben kialakult. A rendszerváltozás idején az összefogás, egymásra találás katarzisa nélkül ölünkbe hullott politikai szabadság nem hozta magával az évtizedes vagy akár évszázados, valós vagy csak vélt sérelmektől, előítéletektől és rossz reflexektől való megszabadulást. A „szocializmus” idejében elfojtott, szőnyeg alá söpört ellentétek hamarabb éledtek újjá, mint a valóban szabad tár 228 A Málenkij robot ezek után természetesen nem kapott semmilyen elismerést. Gulyásék egy évvel később a Filmkritikusok B. Nagy Lászlóról elnevezett díjával vigasztalódhattak. 229 Kornis nem is a kocsmai vizeldébe illő kifejezéssel, mint inkább a gúnyosan hozzárendelt „ősmagyar” jelzővel vélte megbélyegezni Greizinger Gyula fiát. 280 A levél március 6-án kelt, de ez csak a legépelés időpontját jelzi.