Tóth Péter Pál: A Gulyás testvérek (Budapest, 2017)
Hivatásos amatőrök
71 A módszer Gulyásék a Magyar népdalok kapcsán jutottak el Domaházára, amely borsodi falu a későbbiekben több filmjük helyszínéül is szolgált. Az Iskolatelevízióval való együttműködés nem volt hosszú életű, mivel, „ha már ott vannak”-alapon, a tényfeltárás iránt saját ún. érvényesülésük ellenében is elkötelezett Gulyásék dokumentumfilmbe kezdtek az Iskolatévé működéséről, kifejezetten maguk alatt vágván a fát. „Az Iskolatelevízió 1976-77-ben sugárzott Magyar irodalom című műsorainak anyagából kiindulva azt vizsgáltuk, hogy különböző településformákon, illetve az azonosakon belül is más-más körülmények és lehetőségek között hogyan érkezik meg az üzenet, mi marad meg belőle, miért. Ezt a filmet Szegeden és környékén csináltuk tanyasi, falusi, kis- és nagyvárosi iskolákban - hihetetlenül izgalmas anyag! Az Iskolatelevízió vezetőségének már akkor felajánlottuk a megtekintést és a szembesítést - ez utóbbira azóta sem értek rá!’’ - ismertette az el sosem készült film törekvéseit Gulyás Gyula a Dékány István által készített beszélgetésben. Gulyás János még hozzátette: „Ez a történet kicsiben mutatja a forgalmazás rákfenéjét is egy olyan fórum esetében, amelynek kötelessége lenne az ilyen visszacsatolásokra odafigyelni. Ehelyett személyeskedés szintjén »vágnak vissza«, és nem akarják meghallani a nem dicsérő véleményeket.”82 Az államtévé működésének (gyártás), János (balra) és Gyula (jobbra) a Móricz-film forgatásán 82 Dékány István, Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal = Beszélgetések a dokumentumfilmről, szerk. Durst György, Kovács Sándor, Pörös Géza, Népművelési Propaganda Iroda, 1979,176-193.