Zuh Deodáth: Jovián (Budapest, 2021)
2. Pályakép és korrajz
Ezen túl legalább nyolc csoportos tárlaton vesz részt 1985-ig: 1984-ben a fővárosi művészeti szcénába való berobbanásáról beszélnek,89 1985-ben már nyílik második egyéni tárlata. Háromszor nyerte el a Derkovits-ösztöndíjat (először 1983- ban), illetve két külföldi tartózkodásra is lehetőséget kapott: először a Római Magyar Akadémián ösztöndíjas,90 majd pedig a Művelődési Minisztérium ösztöndíját nyerte el egy rövidebb madridi (1986) tartózkodásra. Legnagyobb élménye azonban az évtized második felében kapott lehetőségnek köszönhető, amikor egy a bázeli művészeti vásáron szereplő munkája kapcsán felfigyelt rá egy ambiciózus liége-i galéria vezetője is, és meghívta kiállító művészei közé, így életében először egy a művészet kereskedelmi oldalával foglalkozó intézmény állt munkásságának promotálása mögé. Saját bevallása szerint ez az időszak nyitotta meg számára az európai művészeti színteret, de mégsem csábult arra, hogy ott keresse a további boldogulást. A magyar kultúrába való horgonyzottság akkor is élettörténetének leghangsúlyosabb ténye maradt, ha éppen Belgium vallon központjában érezte magát először igazán a siker kapujában. A neolatin kapcsolatok egyébként, szakmai neveltetésének történetét ismerve, nem véletlenek. Róma, Madrid, Liege a 80-as évek hangsúlyos külföldi helyszínei, de a 90- es évek végén is Lisszabon, majd pedig Párizs adott fontos impulzusokat munkáinak. Inspirálódott ebből a művészetből, vágyott ezen országok művészeti emlékei és élete után. De mégsem tudta életét hosszú távon máshol elképzelni, mint magyar nyelvterületen. Ez annak ellenére volt így, hogy Róma az olasz mesterek mellett a kortárs új expresszionizmussal, madridi tartózkodása pedig a spanyol klasszikus kor festészeti élményének felfrissítése mellett a régóta mélyen tisztelt Antoni Tapiés munkásságával hozta közelebbi kapcsolatba. Mivel a klasszikus irodalmi-mitológiai témák és alakok eleve nem álltak távol Jovián műveltségétől és neveltetésétől, az expresszív figurativitást képre vivő új dél-európai generáció festőit látva mindenképpen megerősítést nyert addig is járt útja.92 Ennek ellenére mindig kitartott a tágabban értelmezett szülőföld bizonyosfajta szellemi egysége mellett, pontosabban ezeket a külső kulturális hatásokat integrálva igyekezett „magyar festő” maradni, illetve az egyetemes diskurzushoz magyar festőként hozzájárulni. Ennek az egységnek a képe azért is vált fontossá számára, mert az első magyarországi évek, mint említettük, az elválasztottság vagy az adminisztratív határ átléphetetlenségének traumáját is magában hordozták. Közben és visszatérve ugyanúgy dolgozott díszlettervezőként és grafikusként budapesti színházaknál, mint annak idején, Nagyváradon. Sőt színházi grafikai munkái 1983-tól folyamatosan voltak. Először a Játékszínnek,93 majd a 90-es évek rendezetlen viszonyai között 1996-tól a Merlin Színháznak dolgozott. A Merlinben nemcsak grafikusként tevékenykedett, hanem ezzel egyidőben a színház előcsarnokbeli galériájának újjászervezéséhez is hozzájárult kurátorként.94 Grafikusként tankönyvet is illusztrált.95 Az ehhez készített illusztrációk technikailag nagyon hasonlítanak azokra, amelyekkel a Familia című nagyváradi folyóiratot gazdagította. Talán legfontosabb polgári kenyérkereső állása 1999-től a Petőfi Irodalmi Múzeumban volt, ahol időnként grafikusként, festőként és látványtervezőként 96 is igénybe vették szolgálatait. Innen vonult nyugállományba 2014-ben. A mindennapi megélhetés és a civil életforma normalitásának, kötelező voltának képzetét, va- 45