A kiadó az 1988-ban indult, Múlt és Jövő negyedéves folyóiratból nőtte ki magát, első könyvét – Scheiber Sándor beszédeit – 1994-ben adta ki.
A kapcsolat a 30 éve élő negyedéves folyóirattal meghatározó. Ugyanis a folyóirat is, a Patai József alapította (1911) havonta megjelenő (1944 márciusáig) folyóirat hagyományainak az újjáélesztése.
A hagyomány pedig: a zsidó kultúra népszerűsítése, bemutatása, követése, feltárása benne - ez különösen a holokauszt előtti természetes állapota – kánonjának megrajzolása, s beleemelése az egyetemes magyar és világkultúrába. (Jó néhány könyvünknél elértük, hogy világnyelveken jelenjenek meg.)
A folyóirat és könyvkiadó eleven kapcsolata a témákban és a szerzőkben is megmutatkozik – egymást támogatják. Sok Múlt és Jövő könyv indult folyóirat közléssel.
A kiadó egyik fő szempontja, hogy a könyvei az oktatásban, a felső és a középiskolaiban egyaránt felhasználhatóak legyenek – és reprezentálják – ha posztumusz módon is – a magyar zsidó részvételt a magyar és egyetemes kultúrában.
A folyóirat nyomába lépő, azonos nevű kiadó tehát azonos célokat követ. Ahogy egy adott érdeklődésű folyóirat szám, sokféle műfajt tartalmaz, ugyanígy a könyvkiadó is. A zsidó kultúra vonatkozásában szines, s némely elemében megkerülhetetlen műveket és szerzőket képvisel. S mint a katalógus is mutatja, a keretek nem szigorúak.
Kiadónk fő profilja Szépirodalom, Történelem, Tudomány (Zsidó tudományok, amit a szakirodalom Jewish Studies néven tart számon.) Az összes műfajt magyar és fordított művek képviselik.
- Életmű kiadások, Pap Károly, Szomory Dezső, Somlyó Zoltán
- Költészet, ezen belül, klasszikusok (mint pl. Kiss József, Somlyó Zoltán), antológiák, mai költők (pl. Gergely Ágnes)
- Próza, ezen belül klasszikus és mai regények, novelláskötetek, antológiák
- Zsidó tudományok, a magyar zsidó klaszikus tudósok művei: Goldziher Ignác, Blau Lajos, Bacher Vilmos, Scheiber Sándor ... stb.
- Irodalomtörténet. A magyar zsidó irodalomtörténet összefoglaló és részproblémáit tárgyaló művek. De idetartozik például Kertész Imre repcióját összegző antológia, és egy kismonográfia friss Nobel díja alkalmából.
- Filozófia. Ebből kiemelkedik Heller Ágnes 13 könyve, mert az utolsó két évtizedben művei kizárólagos kiadói voltunk Magyarországon – s a többi könyvünk is hozzá közel állók munkái. (Vajda Mihály, Tordai Zádor)
- Vallástörténet. Ebben a kategóriában a legszámottevőbbek, amelyek a zsidó Jézus történetével, aspektusaival foglalkoznak. Így pl. a kérdés legnagyobb kutatójának David Flussernak három alapvető munkája.
- Történelem: A zsidó történelem egy-egy területét megvilágító munkák – kiemelkedő ezek közül Jakov Katz a világhírű történész két könyve. Vagy a holokauszt történelmének alap munkái, Saul Friedlander, Lucy Dawidowicz, Randolph. L. Braham monográfiái. De van néhány cionizmus történetével kapcsolatos könyvünk is.
- Holokauszt irodalom. Ebben a témában közöltük a legtöbb könyvet. Mégpedig vegyes műfajokban, ami művészeti, irodalmi, történelmi, önéletrajzi visszaemlékezések formájában. Ebben van egy sorozatunk: Holokauszt életek címmel, ahol nemrég jelent meg a hatodik kötet.
- Valóságirodalom. A nagy magyar műfaj, a szociográfia sajnos mára oly ritka művei, elsősorban Bacskai Sándor, Kőbányai János munkái.
- Képzőművészet. Ebben a tárgyban minden kiadványunk egy jelentős, szerintünk világszínvonalú művészhez, Ámos Imréhez kapcsolódik – öt kiadvány, amiből angol, német, francia nyelvű kiadványok, vagy változatok is vannak.
- Életrajzok. Sok korszakból van életrajzunk, híres és kevésbé híres emberektől-ről – egyet emelnénk ki, Heller Ágnes Bicikliző majom-ját (Kőbányai interjúregényét), amelynek hamarosan megjelenik a harmadik, lábjegyzetekkel ellátott kiadása is.
Könyvek - Próza

Bikácsy Gergely:
Vad Mecsek 1944. Cserépregény
Budapest, 2022
Irodalom, Próza

Biró Lajos:
A bazini zsidók. Regény
Budapest, 1999
Irodalom, Próza

Gera György:
Terelőút
Budapest, 2022
Irodalom, Próza

Gergely Ágnes - Fenákel Judit :
Patchwork
Budapest, 2021
Irodalom, Próza, Vers

Goldstein Imre:
Novemberi tavasz
Fordító: Demény Eszter
Budapest, 2000
Irodalom, Próza

Goldstein Imre:
Salamon fája és más novellák
Fordító: Koltai Gábor - Margitta Nóra - Tamás Dénes
Budapest, 2022
Irodalom, Próza

Jáoz-Keszt, Itamár:
Az utolsó álom. Nyolckezes. Válogatott versek
Fordító: Gergely Ágnes et al.
Budapest, 2016
Interjú, Izrael, Próza, Szépirodalom, Szociológia - Szociográfia, Vers

Jehosua, A. B.:
Ötödik évszak. Regény
Fordító: Stöckl Judit
Budapest, 2007
Interjú, Izrael, Próza, Szépirodalom, Szociológia - Szociográfia, Vers

Jeles András:
Ahogy seb néz a távozó szuronyra. Töredékek
Budapest, 2022
Irodalom, Próza

Katz, Daniel:
Német disznókutya. Második kiadás
Fordító: Huotari Olga
Budapest, 2018
Irodalom, Próza

Kóbor Tamás:
Ki a Gettóból I. Regény
Budapest, 2007
Irodalom, Próza

Kóbor Tamás:
Ki a Gettóból II. Hamupipőke őnagysága
Budapest, 2008
Irodalom, Próza

Komor András:
Fischmann S. utódai. Ignotus Pálnak és Komlós Aladárnak
Budapest, 1998
Irodalom, Próza

Komor András:
Nászinduló. Regény
Budapest, 2006
Irodalom, Próza

Kőbányai János:
Izraeli szellem ma (2000-2010). Kőbányai János interjúi
Budapest, 2010
Interjú, Izrael, Próza, Szépirodalom, Szociológia - Szociográfia, Vers

Kőbányai János:
Sivatagi nemzedék. Filmregények és novellák
Budapest, 2021
Irodalom, Próza

Kőbányai János (szerk.):
„Minden hiábavalóság…” Novellaantológia száz év zsidó prózájából 1848-1949
Budapest, 1999
Irodalom, Próza

Kőbányai János (szerk.):
Budapesti aggadák. Novellaantológia. Holocaust utáni próza
Budapest, 1999
Irodalom, Próza

Kroó András:
A Crackshaw-hagyaték. Regény
Budapest, 1999
Irodalom, Próza

Lesznai Anna:
Kezdetben volt a kert, I., a kísérő tanulmányt Kőbányai János írta
Budapest, 2019
Irodalom, Próza

Lesznai Anna:
Kezdetben volt a kert, II., a kísérő tanulmányt Kőbányai János írta
Budapest, 2019
Irodalom, Próza

Magyar László András:
A gondmegőrző. Zsidó történetek
Budapest, 2022
Irodalom, Próza

Molnár Ákos:
A hitehagyott. Fortunátus Imre
Budapest, 2005
Irodalom, Próza

Molnár Ákos:
Tizenkét lépés
Budapest, 2005
Irodalom, Próza

Molnár Ákos:
Végre egy jó házasság
Budapest, 2006
Irodalom, Próza

Petrányi Ilona et al. (szerk.):
Zsidó sebek és bűnök és más publicisztikák
Budapest, 2000
Irodalom, Próza

Révész Béla:
Vonagló falvak, regény
Budapest, 2015
Irodalom, Próza

Rotem, Jehudit:
Oly nagyon szerettem. Regény
Fordító: Stöckl Judit
Budapest, 2003
Interjú, Izrael, Próza, Szépirodalom, Szociológia - Szociográfia, Vers

Röhrig Géza:
A rebbe tolla tépett papagája. Képzelt haszid történetek
Budapest, 1999
Irodalom, Próza

Szomory Dezső:
A Balaton partján
Budapest, 2021
Irodalom, Próza