Jáoz-Keszt, Itamár: Az utolsó álom. Nyolckezes. Válogatott versek (Budapest, 2016)

Egy költői csoportnak is mondható szűk kör, Székely Magda, Mezei András, Gergely Ágnes Budapesten, s a velük együtt lélegző, alkotó barátjuk: a Tel Avivban héberül író, a magyar költészetet a szent nyelvre fordító Itamár Jáoz-Keszt (Készt Péter Szarvasról és Budapestről, valamint egy rövid, de an­­nál életreszólóbb hatású Bergen Belseni ki­térőről) folytatták a Kiss Józseffel és Makai Emillel indult magyar-zsidó költészet soóval megszakított hagyományát. Velük a totális ״kiszántás” elszenesedett mezején mégis átütött valami makacs föltörni-élni akarás, vagy inkább igazság, ahogy a fölégetett tar­­lón is kizöldül néhány búzaszem. Gyermeki élményük volt a soá, a szülővesztés, a csonka családban eszmélkedés, ezért ezt az öröksé­­get - ״a holcaustot, mint kultúrát” (Kertész Imre) — tették meg költészetük alapjának. Ez a ״nyolckezes” Itamár jáoz Készt versei­­nek magyarra ültetésében hangzik fel most - valódi zenekarként. A csoport mindegyik tagja részt vett ennek a muzsikának a ma­­gyár nyelven megszólaltatásában - hogy a kiszántás kertjét új minőségű harmónia tölt­­se be - ha csak mennyei, de annál örökebb mezőkön is.

Next