Ács Irén et al.: Abaligettől Bükkösdig. Ellentétes metaforák szorításában (Budapest, 2006)

Bevezető

ra fedezi hazánk cementigényét, sőt, a négy üzemnek mintegy 40 százaléknyi kihasználatlan kapacitása is van. Ha elfogadjuk ezt az érvelést - hallatszik az ellentáborból -, akkor azzal azt sürget­jük, hogy az állam korlátozza a vállalkozói szabadságot, és ha egy termékből vagy szolgáltatásból már van elég, akkor az állam ne engedjen új szereplőt a piacra. Ez a nézet azonban egy korábbi társadalmi rendszert sír vissza, amire Magyarország 15 éve nemet mondott. A zöldek azt is sűrűn hangoztatták, hogy a Strabag becsapja a bükkösdieket, s a cégen az ígéretei nehezen vagy talán sehogy se lesznek behajthatok. Tény, hogy a részvénytársaság három legfőbb ígéretéből az egyik, a kerülőút építése tele van bizonytalansággal. A bükkösdiek azt kérték, hogy a Bükkösd cementszállító járművek ne menjenek át a falun. Ezért a Strabag korábban arról beszélt, hogy mire a cement- Fotó: Németh Géza gyár beindul, addigra megépít egy üzemi utat, amin a cementszállító autók a falut nem érintve elérhetik majd a 6-os főutat. Az egysávos üzemi út 500-600 millió forintból kivitelezhető. Később a Strabag a közleke­dési tárcánál lobbizni kezdett egy Bükkösdöt elkerülő - állami pénzből megépülő - közútért. Ez a közút vi­szont már hét-nyolcmilliárd forintba kerülne, igaz, a költségekbe a Strabag beszállna. A múlt héten a közle­kedési miniszter arról tájékoztatta a Strabagot, hogy az elkerülő út megépül, ha az rt. hozzájárul a költségek­hez. Ezt az ígéretet a Strabag megosztotta a bükkösdiekkel. Csakhogy ez egy kezelhetetlen ígéret, hisz nem tesz említést a kerülőút átadásának határidejéről. Márpedig a cementgyárat ellenző bükkösdiek kikötése ép­pen az volt, hogy a kerülőút vagy az üzemi út legyen hamarabb kész, mint a gyár. A fenti történetben sokakat zavar, hogy a miniszter - talán tudtán kívül, de - amikor a népszavazás előtt rá hivatkoztak, részt vállalt a Strabag kampányából. Emiatt Mikes Éva, a Fidesz pécsi parlamenti képviselője kérdést intéz majd a T. Házban Csillag Istvánhoz. Mikes arra is kíváncsi, hogy helyes-e az adófizetők pénzével támogatni egy magáncég beruházását? Mellesleg a Strabag vezetői úgy látják, hogy ígérhetne a cég bármit, a zöldek mindenképpen elleneznék a cementgyárat. Ezt egyébként a zöldek nem is cáfolják. Ezért aztán a Strabagnál tárgyalás- és kompromisszumképtelennek mondják a zöldeket. Azt is szemükre vetik - csakúgy, mint a többi cementgyárellenes szavazónak -, hogy csak a Strabagtól féltik a környezetet. Kővári József, a ce­mentmű projektvezetője egy alkalommal megjegyezte: - „Hogy lehet az, hogy Bükkösdön hónapok óta nem találkoztam szennyvízszippantó autóval? A faluban nincs csatornahálózat, a lakosság vízfogyasztása alapján naponta egy-két szippantókocsinak meg kellene fordulnia Bükkösdön. Soha, egyet se láttam. Akkor hová megy a szennyvíz? Azok a zöldek, akik annyira féltik a mi gyárunktól a természetet - tisztelet a kivétel­nek -, nyugodt szívvel a talajba engedik a szennyvizüket.” ABALIGETTÓL BÜKKÖSDIG - ELLENTÉTES METAFORÁK SZORÍTÁSÁBAN 25

Next