Ágh István: Dani uraságnak - Magyar esszék (Budapest, 2018)
Dani uraságnak
I Indultam Budapestről egy hideg novemberi hajnalon, a szombathelyi gyorsvonattal. Menetjegyemet Celldömölkig váltottam meg. A hideg kocsiban nagykabátomba burkolóztam, sálamat fölhúztam a számig. Indulás után kupém lassan bemelegedett, s már a Bakony táján kényelmesen élvezhettem a deres látványt. Különösen Városlődnél tetszett nekem, ahol a hegyek közel, a vasút mellől magasodnak, s ezüst szálerdeikkel mintha hátraúsztak volna. Harmincéves korom után voltam a Kemenesalján igazán először. Gyerekkori látogatásaimra, a régi celli, jánosházi, bobai utazásokra már alig emlékszem. Mégis odaláttam szélső házunk ablakából, a szemközti mező mögött néztem az alkonyokat, amelyek már vasi illetőségűek voltak. Ha a Ság hegyen esett, csak a szomszédos mezőkről tudtunk hazamenekülni. Kilátásomat néha áthúzta egy eltöfögő sörösautó a férfiak örömére, az iszkázi Deutsch Miksától az Ács Imre kocsmáján át Kiscsősz felé. Aztán a vasi égtájat megborzongatták a román vadászrepülők 1944. augusztus végén; német felségjelükkel a szomszéd Bobáig is eljuthattak, s velünk tíz kilométerre szemben ripsz-ropszra fölgyújtották a vasúti csomópontot, s mint megriadt madarak, fölcsaptak Kelet felé. Mögöttük az egyenes fekete füst délre görbült és foszlott. Az az emlékezetes fél óra rátágította gyermeki fantáziámat Vas megye földjére, s az 1944-45-ös háborús tél köde egészen a szemközti árokpartig zárta. Emlékszem, házunk előtt fűrészelik Nagy Ignácék vastag akácfáját. Ignác bácsi, ez a mérges kis ember, picisége miatt hóban térdelve húzza a fűrészt egy álló, langaléta kalapos emberrel, aki valami menekült lehetett, azért nem emlékszem rá, de Ignác bácsi kucsmája hegyére annál inkább, ahogy a két farönköt cipelő közötti résben csúcsosodik. Eszembe jut még Kordolák Ili is, a nálam néhány évvel idősebb kislány, egyensúlyozik a fa kétágú végén. Hengerek hóban és vállon, mellnek döntve. 5