Cseke Péter: A teljesség sóvárgása. Irodalomtörténeti tanulmányok 1981-2016 - Magyar esszék (Budapest, 2019)
Jancsó Béla holdudvarában
seskötetének (Nem én kiáltok), illetve az 1925. március 25-én a Szegedben közreadott költeményének (Tiszta szívvel) következtében. A Jancsó-hagyatékban fennmaradt korabeli lapkivágatokból arra következtethetünk, hogy olvasta volt mind az „inkriminált” verset leadó Szegedet, mind a József Attila elleni támadásokat elindító Szegedi Új Nemzedéket. Az 1926-os esztendő a Nyugat révén kínálja az újabb párhuzamot. Osvát Ernő abban az évben figyel fel Jancsó Béla tehetségére, s jelenteti meg Berzsenyiről és Kemény Zsigmondról írt esszéit. Mikó Imre feljegyzései szerint az időben - Németh László és Illyés Gyula mellett — tőle várta a legtöbbet. József Attila neve feltűnő módon hiányzik e sorból. A magyarázat ugyancsak a Tiszta szívvel című verssel függ össze, amelyet Osvát „túl nyersnek” ítélt, és visszautasított. Azt azonban nem akadályozta meg, hogy a később Bécsben kéziratban terjedő költeményt Ignotus egy versesztétikai tanulmányában még ugyanazon évben „visszalopja” a Nyugat hasábjaira, mint a kötött, rímes vers korszerű példázatát. Ez pedig aligha kerülte el a Nyugat törekvéseit kiválóan ismerő Jancsó Béla figyelmét. 1928. május 19-20.: a Kárpát-medencei haladó magyar ifjúság kétnapos Ady-ünnepe. A Kerepesi temetőben tartott koszorúzásnak Juhász Gyula volt a fő szónoka. Jancsó Béla feljegyezte, hogy „törékeny, ideges alakja lázban égett”, amidőn arról beszélt: „belső megújulás nélkül, melynek Ady volt első halhatatlan hirdetője, semmiféle külső változás nem hoz megoldást a magyarnak”. Hogy József Attila ott volt-e az ünnepségen, arról nem maradtak feljegyzések. Valószínű, hogy a költőt a Vágó Mikó Imre, Jancsó Béla irodalmi hagyatéka. In: J. B.: Irodalom és közélet. Cikkek, esszék, tanulmányok. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1973. 12. 2 Lásd: Kántor Lajos: I. m. 19-22. 3 Jancsó Béla: I. m. I. h 128