Cseke Péter: A teljesség sóvárgása. Irodalomtörténeti tanulmányok 1981-2016 - Magyar esszék (Budapest, 2019)
Jancsó Béla holdudvarában
példányait, egyben jelezve, hogy Benedek Elek halála miatt késik a válasza. Nem zárható ki tehát: Fábián Dánielnek gondja volt arra, hogy Jancsó Elemért (július végén, augusztus elején?) összeismertesse József Attilával, aki - májusi és szeptemberi gyógykezelése között - a nyarat Budapesten töltötte. Ám semmi kétségünk az iránt, hogy a következő év nyarán nagyobb társaságban együtt voltak, több napon át találkoztak. Szalatnai Rezső harminc évvel később úgy emlékezett, hogy rajta kívül Jancsó Elemér volt a „másik kisebbségi” abban a Múzeum körúti kávéházban, ahol a BMT tagjai, az Új Magyar Föld munkatársai „tanyáztak”. [József] „Attila szemmel láthatóan tekintélynek örvendett a velünk egykorúak között. [...] Mikor harmadik napon délben Leányfalura hajóztam Móricz Zsigmondékhoz, Jancsó Elemér is velem tartott, de Attila a világért sem akart vizitbe menni Móriczhoz, holott erre váltig kértem-kérleltem. Alighanem még nem volt olyan jóban Zsiga bácsival, mint néhány évvel később.” Jancsó Elemér azon a nyáron két hónapot töltött Párizsban, ám előtte és utána Budapesten időzött. „Elemér keresett - olvasható az 1930. július 6-án kelt Fábián-levélben -, de nem találkoztunk, Szlovenszkón voltam.” Szalatnai sem említi, hogy azokban a napokban Fábián Dániel köztük lett volna. A Köveskálról feladott augusztus 17-i levelezőlapon a BMT ügyvezető elnöke azonban már ezt tudakolja: „Mikor jön meg Elemér?” Merthogy augusztus 23-ra tűzték ki a haladó szellemű magyar ifjúsági szervezetek budapesti találkozóját. „Nagyon jól tennéd - nyomatékosította -, ha te is feljönnél. Sajnos, mi nem tudunk lemenni [Kolozsvárra], márpedig sok, halaszthatatlanul fontos megbeszélnivalónk volna.” Jancsó Béla csak székelyföldi körútja után, három hét múlva - szeptember 7-én - olvashatja ezeket a sorokat, és még aznap ! Vö.: Tverdota György: József Attila. Bp., Korona Kiadó, 1999. 240. 2 Szalatnai Rezső: Pesti találkozás. Korunk, 1960. 12. 1453-1454. 131