Cseke Péter: A teljesség sóvárgása. Irodalomtörténeti tanulmányok 1981-2016 - Magyar esszék (Budapest, 2019)
Jancsó Béla holdudvarában
galmon belül ekkorra már számos támadás éri a költőt, s a Platform-tervezet megjelenésével megkezdődik elszigetelődése.” A ,,félig székely" József Attila (ön)mítosza A Dunánál tanúsága szerint a költő „identizációs válsága” élete végéig tartott: „Anyám kún volt, az apám félig székely...” Tudjuk, hogy „egészen” román volt. Máig sem tisztázódott azonban a kérdés: miért kísértette annyi időn át a „félig székely” eredettudat? Szentimrei az 1929 őszén olvasott József Attila-versekből ezt olvasta ki: „Nem osztályköltő. Az egész világ ellen szól a berzenkedése. Amely őt kallódni engedi, mikor a szíve tele van kincsekkel. Csokonaira emlékeztet ez a gazdag kedély s játékos hányavetiségében Tamási Áronra hasonlít, de más, mint az egyik, s más, mint a másik. Kézen fogva jár a természettel, egy vele, mint a földből fakadó fűszál, s formáiból valami új népdal születik, mely túl az elrontott, városivá mesterkedett népdalhangulatokon, őseire, a székely nótákra üt vissza.” Szentimrei vérbeli költő volt, aligha hihető, hogy megtévesztette őt az Ellenzék, illetve a Pásztortűz 1928-as évfolyamában leadott József Attila-versek reklámszövege: „Budapesten élő, székely származású poéta.” Alighogy megjelent A Dunánál, az „újabb magyar költészet legnagyobb eseménye”, a Brassói Lapok munkatársa, Molnár Tibor - három pohár sör mellett - különös életéről faggatja „a magyar Pánit Istratit” a Nyugati pályaudvar közelében. „Igen - mondja József Attila. - Anyám kún volt, apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az... Két és fél éves voltam, amikor apám Budapestről kivándorolt Bráilába. Ott is maradt, s azóta sohasem is láttam.” Molnár Tibor nem kérdez vissza, hagyja, hogy meséljen a költő. Vérbeli riporter, mert rögtön észreveszi. 1 Tasi József: I. m. 177. 2 Szentimrei Jenő: József Anita versei. Erdélyi Helikon, 1929. 10. 649. 149