Cseke Péter: Trianoni hófogságban 1918-1945-1990. Eszmetörténeti tanulmányok - Magyar esszék (2020, Budapest)
V. Rokon mozgalmakkal kölcsönhatásban
de fajtám távolabbi rétjei felé út még nem adatik.” Nem futó látogatásra készült, hanem több hónapi „körülnézésre”. Akkor már ismerte Szentimrei méltatásait az Erdélyi Helikonból, Jancsó Béla reflexióit az Erdélyi Fiatalok hasábjairól. Fábián Dánieltől tudhatta, hogy mind Szentimrei, mind Jancsó Béla szeretettel várja. Szentimrei Fiatal magyarok címmel írt az Új Magyar Föld első számáról, s benne kiemelten József Attiláról: „Illyés Gyula, József Attila, Lakatos Péter Pál és Erdélyi József versei néha már túl is járnak az ígéret határán, és örvendetesen kész értékeket csillogtatnak meg.”1 (Aligha véletlen egybecsengés: Fiatal magyarok a címe az Erdélyi Helikon - Kuncz szervezte - ankétjának, illetve az 1930 januárjában indult Erdélyi Fiatalok egyik állandó rovatának, amely a rokon mozgalmak képviselőinek munkáit szemlézte.) A történész Asztalos Miklós úgy ítélte meg, hogy a kisebbségi kérdés becsületes megoldásában a magyarságra európai hivatás vár, és ezt elsősorban az utódállamok egészséges nemzettudatú, szociális érzékenységű, a társadalmi viszonyok demokratizálásában érdekelt „új arcú” értelmiségi ifjúsága tudatosíthatja a magyarországi közvéleményben. Ebben az értelemben vált elodázhatatlanná - nemcsak a BMT programjában - az utódállamok társadalmának, a Duna menti népek kultúrájának megismerése és megismertetése, a kölcsönös érdeklődés igényének a megteremtése. „Soha súlyosabb, kétségbe ejtőbb, de nagyobb s emberibb feladat nem várt még egy faj fiatalságára sem, mint a kisebbségi magyar fiatalságra - fejtette ki az Erdélyi Fiatalok induló számában a BMT ügyvezető elnöke. - Amelyik generáció tisztán látja hivatását, és van bátorsága annak reális kiépítéséhez, történelmet csinál...” Fábián Dániel a trianoni helyzet meghaladását a kisebbségi autonómiák megteremtésében látta, másrészt egy új emberi szolidaritás eszméjének térhódításában, amely kialakíthatja „Közép- Európának egy magasabb öntudatú történelmi szemléletét” 1 Szentimrei Jenő: Fiatal magyarok. Erdélyi Helikon, 1929. 10. 645-647. 2 Tasi József: I. m. 107. 1 Dr. Fábián Dániel: I. m. I. h. 166