Cseke Péter: Trianoni hófogságban 1918-1945-1990. Eszmetörténeti tanulmányok - Magyar esszék (2020, Budapest)
V. Rokon mozgalmakkal kölcsönhatásban
Amikor ezt a levelet Fábián Dániel megfogalmazta, talán maga sem sejtette, hogy 1930. október 31-én aláírásával fogja hitelesíteni az alábbi nyilatkozatot: „Alulírottak kijelentjük, hogy a mai nappal a Bartha Miklós Társaságból kilépünk. Vele minden összeköttetést megszakítunk, mert egy kis csoport politikai érdekének szolgálatába állt, ezzel eredeti céljától eltért, s így a komoly tudományos, irodalmi és művészeti munka lehetőségét nem látjuk biztosítva. Mi nem akarunk a Magyar Nemzetiszocialista Párt (a magyar hitleristák) dilettáns társaságának alvállalata lenni. Budapest, 1930. október 31. Fábián Dániel, Simon Andor, Lakatos Péter Pál, József Attila, Kodolányi János, Halmos Béla, Gál István, Gunda Béla, Vass László és társai.” Jancsó Bélát igencsak fájdalmasan érinti a BMT felbomlása, de egyelőre „természetesnek veszi a letisztulási folyamatot”, és várja Fábián Dániel és József Attila új lapjának megjelenését. Amikor pedig arról értesül, hogy Fábián - a kilépés következtében - állás nélkül maradt, mindent elkövet, hogy az erdélyi rokoni kapcsolatok révén előmozdítsa barátja elhelyezkedését: „Szeretném, ha megéreznétek nehéz helyzetetekben a mi testvéri együttérzésünket.”2 „Nagyon meggondolkoztatott újra a ti magára hagyatottságotok” - írja, egyben pedig felajánlja az Erdélyi Fiatalok hasábjait elvbarátai számára. Szeretné, ha legalább Erdélyben kifejthetnék nézeteiket „az idők parancsáról”. „Sokat gondolok arra ad hangot aggodalmának hogy a német-osztrák vámunió fenyegetése mennyire aktuálissá teszi a dunai konföderáció gondolatát, amiről különben januárban Maniu is mint Kelet-Európa egyetlen mentségéről be 1 Asztalos Miklós: I. m. 157. 2 Jancsó Béla levele Fábián Dánielnek. Kolozsvár, 1930. november 15. In.: Jancsó Béla levelezése I. 1924-1930. 367-368. 170