Csoóri Sáándor: Tizenhét kő a parton. Esszék - Magyar esszék (Budapest, 2007)
Nekünk ilyen sors adatott. Szakolczay Lajos beszélgetése Csoóri Sándorral
Hónapokig nem aludtam ágyban, s a nap huszonnégy órájában a közönségessé züllött halál közelében éltem. Huszonkét éves szovjet katonákat tanítottam biciklizni a fagyos, rücskös udvaron. A „tanítványaim” közül másnap kettő meghalt a fronton. A többit tovább tanítottam, miközben öt-tíz mérföldnyire tőlünk szovjet katyusák lőtték a Dinnyés térségéhez gyülekező németeket. S a háború után egy ideig még mélyebbre süllyedtünk. Halottakat és elpusztult állatokat temettünk hetekig. Aztán vályogot vetettem: a háború hulladékát gyűjtögettem össze. Például rohamsisakot, hogyha lesznek újra csirkéink, hatójuk is legyen nekik. Ehhez az őslétezéshez nem illett más, mint a remény. Szedtük össze a roncsokat, temettük be a futóárkokat, hogy egyszer majd megint elvethessük a búzát. Hatvan év elmúltával egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy azokban kezdtem hinni, akik kiemelték a Dunából a hídroncsokat, helyrehozták a vasúti síneket, a szétlőtt kórházakat újjáépítették. Szememre hányják sokan, hogy egy nagyon korai versben leírtam Rákosi nevét? Leírtam, mert a nagy hitetők után magam is hittem benne. Talán, ha nem semmiz ki annyira az élet, mint amennyire kisemmizett, más lehetőségekben is hihettem volna. Másban és többfélében. De aki kimondja az igazság egyik felét, mondja ki a másikat is! 1952 végén, amikor féléves tüdőszanatóriumi kezelés után hazamentem Zámolyra, s megtudtam, milyen szörnyűségek történtek a falu életében, az elsők közt szálltam szembe azokkal, akikben addig hittem. Petőfis verseimmel szabályosan lázítottam Rákosiék ellen. S a verseket nem hagytam asztalfiókban, hanem elküldtem a Csillagba Király Istvánnak, az Új Hangba Sipos Gyulának és Tóth Gyulának, de mindenünnen visszakaptam őket. Mégpedig fenyegető levelek kíséretében, hogy hagyjak föl a hasonló versek írásával, mert bajom lehet belőlük. Sőt, amikor Illyésnek is elküldtem tíztizenkét verset, s próbáltam megtudakolni, mit gondol róluk, azt felelte: Ne írj ilyen verseket! - Hát milyeneket írjak? - kérdeztem zavartan. - írj inkább szerelmes verseket! - De nem vagyok szerelmes, Gyula bácsi. - Akkor is! - mondta. Később értettem meg, hogy féltett. 24