Csoóri Sándor: Az elhalasztott igazság. Beszélgetések 1971-2010 - Magyar esszék (Budapest, 2011)
Szakolczay Lajos - Nekünk ilyen sors adatott
- Ha József Attila lett a költőd, és az ö világában éltél, miért írtál mégis csupa Petőfit utánzó verset?- Nézd, a Cserépfalvi kiadásában megjelent József Attila életműve egy lezárt világ volt. Fölötte állt mindennek. Az előttem járó költők, olyanok, mint például Kónya Lajos, Somlyó György, Devecseri Gábor, Kuczka Péter, Hajnal Anna, Aczél Tamás, Fodor József, Darázs Endre, Tóth Gyula, teljesen lezáratlanok és jelenidejűek voltak. Az időszerűt ők képviselték előttem. Ma már tudom, hogy égbekiáltóan ártatlan és műveletlen voltam. Persze, ha a jelszó az lett volna, hogy: Lobogónk: József Attila, és nem Petőfi, valószínű, hogy nagyobb előnnyel indulok el a pályán.- De hát Petőfi életműve is lezárt életmű volt.- Igaz, de a belőle kiolvasztható stílus közelebb állt a ’40-es évek végi és 50-es évek eleji leegyszerűsített politikai, közéleti nyelvhez, mint József Attila árva, kozmikus, szép embertelenséget és ódát egyaránt magába foglaló nyelvéhez. A világ körülöttem is túlontúl lepusztult. Semmilyen dimenziója nem érintkezett azzal a gyönyörű, létbeli érzékenységgel, amellyel József Attila megalkotta a Téli éjszakái, az Elégiát, az Eszméletet, a Kései siratót, A Dunánált. A háborúban elrühesedtem. Éheztem. Hónapokig nem aludtam ágyban, s a nap huszonnégy órájában a közönségessé züllött halál közelében éltem. [...] S a háború után egy ideig még mélyebbre süllyedtünk. Halottakat és elpusztult állatokat temettünk hetekig. Aztán vályogot vetettem: a háború hulladékát gyűjtögettem össze. Például rohamsisakot, hogyha lesznek újra csirkéink, hatójuk is legyen nekik. Ehhez az őslétezéshez nem illett más, mint a remény. Szedtük össze a roncsokat, temettük be a futóárkokat, hogy egyszer majd megint elvethessük a búzát. Hatvan év elmúltával egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy azokban kezdtem hinni, akik kiemelték a Dunából a hídroncsokat, helyrehozták a vasúti síneket, a szétlőtt kórházakat újjáépítették. [...] De aki kimondja az igazság egyik felét, mondja ki a másikat is! 1952 végén, amikor féléves tüdőszanatóriumi kezelés után hazamentem Zámolyra, s megtudtam, milyen szörnyűségek történtek a falu életében, az elsők közt szálltam szembe azokkal, akikben addig hittem. Petőfis verseimmel szabályosan lázítottam Rákosiék ellen. [...] 343