Csoóri Sándor: Az elhalasztott igazság. Beszélgetések 1971-2010 - Magyar esszék (Budapest, 2011)
Bedecs László - Töredékek a múltból
Pedig csipdesett az ördög, hogy megnehezítsem a helyzetét: „Fiúk, erről a sajnálatos ügyről nem beszélünk többet. Fia gondja van valakinek, szóljon.” A hét végén örömmel utazott haza K. Feri, aki nyolc kilométerrel távolabb lakott attól a „határsávtól”, ahonnét bejáró lehetett volna naponta. Amikor vasárnap este megérkezett, egy vaskos kötetet nyújtott át nekem ajándékba. József Attila összes verseit, Cserépfalvi kiadásában. Rejtély volt nekem ez a könyv is, szegény családokban az emberek nemigen vesznek ilyen drága könyvet, főként költő könyvét. Ismét sorsszerűséget éreztem magam körül. „Honnan való ez a könyv?” - kérdeztem a fiútól. Nem messze tőlük állt egy kastély, és amikor jöttek a szovjetek, földúlták az egész épületet, a könyvek egy részét elégették, vagy kidobálták az udvarra, s a falu lakói, amit össze tudtak szedni a sáros-havas földről, a hónuk alatt gyorsan hazavitték. Nekik egy madárvilágról szóló könyv jutott és egy épen maradt József Attila-verseskönyv. Zavartan adta át nekem, egy szó sem esett a 30 forintról. Láttam rajta, hogy ettől nyugodott meg. Mi ez, ha nem sorsszerűség? Ezután ez a könyv lett a bibliám. Óvatosan megtudakoltam két tanáromtól, hogy ismerik-e a tíz éve meghalt költőt? Csak a nevét ismerték, meg azt, hogy a vonat alá ugrott. Azt gondoltam át, hogy a Székesfehérvár, Zámoly, Pátka, Pákozd, Kápolnásnyék körül megrekedt háború sok-sok félelmét, iszonyatát és ezt a József Attila-könyvet kaptam a sorstól, s a versek nagy részét meg is tanultam. Megtanultam? Inkább bennem ragadtak csak úgy egyszerűen. A fiatal József Attila szinte nekem írta a Fiatal életek indulóját: Tudjuk, apánkkal gyávák voltunk nem volt jogunk se, csak igazságunk. Most nincs, ki megállat a fél-úton, de, ha akad, nyakára hágunk. Mi vagyunk az Elet fiai, a küzdelemre fölkent daliák, megmozdulunk, hejh, összeroppan akkor alattunk ez a régi világ. 393