Csoóri sándor: Védőoltás. A magyar irodalomról az Ómagyar Mária-siralomtól napjainkig (Budapest, 2011)
Belépő a 20. századba
Ez a többlet nem a szimbolizmus hintaláncaival lendül magasba, mint az Ady-versekben, hanem a lélegző ember hétköznapi természetességével. A létezés ősi tapasztalatával. Semmi köze ennek a valláshoz, hacsak úgy nem, hogy ezt a viszonyt is vallásos hitnek nevezzük. Ez a valóságfölötti természetesség József Attila életének és költészetének a mindennapi csodája. Ihletettsége nem meglepetés, hanem adottság. Reggeltől estig és estétől reggelig. Jó példa erre A Dunánál című vers második részének első szakasza. Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve nézem, amit meglátok hirtelen. Egy pillanat s kész az idő egésze, mit száz ezer ős szemlélget velem. Nagyzás volna ez? Szó sincs róla. József Attila egyetlen versében sincs olyan részlet, utalás, amely az ihletettség romantikáját villantaná föl. Minden verskezdése tényszerű, követhető, sehol se gurul elénk egy csillag, amellyel az angyalok játszadoznának. Minden verskezdete pontosan meghatározza, hogy kiről szól a vers. „Az éjjel hazafelé mentem / éreztem, bársony nesz inog”; „Költő vagyok - mit érdekelne / engem a költészet maga”; „Ne bántsd a gyenge nőt, ha már szeretted”; „Harminchat fokos lázban égek mindig / s te nem ápolsz, anyám”; „Mondd, mit érlel annak a sorsa, / akinek nem jut kapanyél”; „Talán eltűnők hirtelen, akár az erdőben a vadnyom”; „Le vagyok győzve, (győzelem, ha van) / de nincs, akinek megadjam magam”; „Nem emel föl már senki sem, / belenehezedtem a sárba”. Elmondhatjuk erről a jelenségről, hogy a József Attila-versek sohasem a ködből, sohasem a holdfényes túlvilágról pottyannak közénk, hanem a földi létből. Melyik költőnk merte és meri úgy kezdeni a versét, hogy: Légy fegyelmezett! Talán Petőfi. Gondoljunk a Nemzeti dalra: „Talpra, magyar, hí a haza!” De amíg Petőfi ezzel a rokonszenves parancsával szólítja meg a nemzetét, a továbbiakban is megmarad ebben a logikai hangnemben. József Attila első sorai ugyan tökéletes útmutatók, de a harmadik, negyedik sorban már megmozdul bennük az egész világ. 246