Csoóri sándor: Védőoltás. A magyar irodalomról az Ómagyar Mária-siralomtól napjainkig (Budapest, 2011)
Belépő a 20. századba
A kék, vas éjszakát már hozza hömpölyögve lassudad harangkondulás. És mintha a szív örökről-örökre állna s valami más, talán a táj lüktetne, nem az elmúlás. Mintha a téli éj, a téli ég, a téli érc volna harang s nyelve a föld, a kovácsolt föld, a lengő nehéz. S a szív a hang. A versben itt egy új szólam indul útjára, hogy a társadalmi lét mondandóját az emberi lét filozofikus tűnődéseivel is összekösse. A pusztulás leverő tudata legtöbb költőből, nagyon is érthetően, dühöt, félelmet, vad ordítozást vált ki. József Attila még a halál szót is ritkán használja. Elmúlást ír helyette - oly szívszorongató jelentést kölcsönözve a szónak, hogy a föld és a koponyák ránk néző grimasza helyett valamilyen áhítat borzongása járja át az embert... És mintha a szív örökről örökre állna, s valami más, talán a táj lüktetne, nem az elmúlás... József Attila pokla és purgatóriuma ez a haza volt, ez a táj, melynek költői képét a Téli éjszakában is megteremtette. A dantei világ kellékeit itt villogó vágányok, a sárga éjszakák fénye, gyárak, vonatok, rozsdalevelű fák, az égbolt lógóajtajai helyettesítik; a dantei ideológiát egy emberibb ideológia, mit A város peremén című versében így fogalmaz meg: helytállni az emberiségért az örök talajon... A Téli éjszakái úgy mérte meg József Attila, mint birtokát a tulajdonosa. Az övé volt mindenestől. Szökni se tudott volna belőle, mert bár halálával megkísérelte, nem sikerült. Emberközelből hallom szavait: „...énvelem a hűség van jelen / az üres űrben tántorgó világon.” 1962 Radnóti szülőháza Ez a ház is sokáig rejtegette titkát! Volt idő, mikor évekig itt jártam el előtte a Kádár utcában, de sose ámít el magáról semmit. Állt csak öntudatlanul a többi ház között, akár egy megkövesedett díszlet. Ha megkértek volna, hogy jellemezzem, mondjak róla valamit, nem tudtam volna még azt sem: hány emeletes, sem azt, hogy 255